Az ősi esszénusok mindennapi élete
Edmond Bordeaux Székely
(1976-ban a Kaliforniai San Diegóban tartott Nemzetközi Esszénus Szeminárium tanulmányának anyagából)
Amíg az elmúlt évben távol voltam, más országban dolgoztam a régészeti terepmunkáimon, addig ti ezerszámra írtatok nekem, kifejezve óriási érdeklődéseteket az esszénus tanítások témakörében írott könyveim iránt. Azon könyvekről, melyekről a kiadóim folyamatosan arról tájékoztatnak, hogy mind nagyobb példányszámra van szükség belőlük, mindenütt a világon.
De mi az, ami a legnagyobb hatással volt rám abból a tömérdek levélből, amelyeket attól a rengeteg őszinte, igazságot keresőtől kaptam oly sok országból? – és szinte mindannyian ugyanazokat a kérdéseket tették föl nekem. Ezért úgy szeretnék válaszolni mindegyik levélre, hogy ez az írásom együttesen adjon választ mindenkinek minden kérdésére.
A levelekben leggyakrabban feltett kérdés, hogy „Hol tudnék csatlakozni egy esszénus közösséghez, ahol gyakorolhatnám e tanításokat?” Nos, a válaszom lehet, hogy kiábrándító. Ha tanulmányozod a nagy szellemi óriások mindegyikének életét az emberiség történelmében, akkor rá fogsz jönni, hogy a tökéletesség irányába vezető út inkább a magányon és az egyéni erőfeszítéseken keresztül vezet, nem pedig egy szervezet keretén belül, amely egyúttal az ötlet halálát is jelenti. Ha figyelmesen elolvasod Josephus, Philo, Plinius és a többi nagy írásait, akkor rájössz, hogy az esszénus közösségekben a Holt-tengernél, a Mareotis tónál és más helyszíneken, mindenkinek volt egy saját kis háza, amit egy kis kert vett körül a napi szükségleteik kielégítésére. A testvérek az extra szabadidejüket egy kiterjedt, sokrétű könyvtár fenntartására fordították, ahol őrizték a tekercseiket, és ahol minden este tanulmányozták az esszénus hagyományokat és a Nagy Mesterek tanításait. De mindegyik esszénus testvérnek volt egy kis és egyszerű, független, önálló tanyája, felismervén, hogy az egyén egyetlen igazi szabadsága a szükségletek minimális igényéből áll, és az egész az azt alkotó atomok pozíciójától függ. Még a 20. században is folyamatosan tanulmányozták az életszemléletüket, az emberi természet empirikus ismerete alapján. Ha az egyén, akit a törvények ezrei már szinte megfojtottak abban a társadalomban, ahol él, arra hivatkozva, hogy a szabadsága eleve már amúgy is korlátozva van az új utópisztikus, tapasztalatlan, kivitelezhetetlen szervezet új szabályaihoz és előírásaihoz, akkor egyéni szabadsága csak korlátozottabbá válik, és az érzelmileg és pszichológiailag éretlen egók személyes konfliktusainak játékszere lesz. Ez az, amiért oly sok őszinte kereső elhagyja e utópisztikus álmokat. Ennek ellenére egy új, tapasztalatlan, gyakorlatiatlan vágyálom újfent többször is megjelenik és eltűnik a rossz úton!
Ez az oka annak, hogy szinte az összes levélnek ugyanaz a refrénje: „Elolvastuk az összes esszénus könyvedet, és tudjuk és érezzük is, hogy bennük rejlik az igazság. De mit kell tennünk, hogy az esszénus úton járathassunk? Hagyjunk hátra mindent és keressünk egy trópusi paradicsomot? A megtakarításainkkal járuljunk hozzá azokhoz az XYZ csoportokhoz, akik tárgyalásban vannak a Dél-amerikai dzsungelek földjeiért? (vagy Mexikó, Tahiti, vagy esetleg Karolina szigeteiért). Kérjük, áruld el, hogyan készítsük elő a teljes exodusunkat, a kivonulásunkat, napjaink megzavarodott társadalmainak problémáiból és terheiből?”
A válaszom a következő: Mielőtt elcserélnéd minden evilági vagyonodat egy maláriára fertőzött, kígyókkal és szúnyogokkal teli gőzölgő dzsungel „biztonságos” sarkáért, kérlek, szánj egy kis időt rá, és tanulmányozd velem a Holt-tenger mellett élő esszénusok mindennapi életét és a gyakorlataikat. A legilletékesebb forrásunk a római természettudományok ragyogó képviselője, az idősebb Plinius, aki személy szerint és közvetlenül is szemtanúja volt, és ismertette az esszénusok életmódját és napi gyakorlatait Toynbeen keresztül, aki „az egyetlen hiteles misztikus a történelemben”.
Amíg Philo, az Alexandriai filozófus teljesen elmerült az esszénusok spirituális tanításaiban (a könyveimben leírtak szerint, különösképpen az Esszénus Béke Evangélium első könyvében és az Esszénus tanítások Énoktól a Holt-tengeri tekercsekig c. könyvben), és Josephus, a római történész, aki elsősorban az esszénus filozófia szellemiségére koncentrált (lásd, Az élet esszénus kódja c. könyvemet), addig a Holt-tengernél lévő ősi esszénusok harmadik és legfontosabb kortárs látogatója, Pliniusz, egy praktikus tudással rendelkező empirikus (gyakorlati) elme, aki minden egyes esszénust a szokásos napi teendői során figyelt meg leginkább. Az analitikus-empirikus módszerének eredményeit tartalmazza az a két nagyszerű tekercs, amit a bencés szerzetesek lemásoltak és megtaláltak a kolostoruk scriptoriumában (másolószoba), Montecasinonál. Valószínűleg a bencéseknek az esszénusok életformájához való nagyfokú affinitása járulhatott hozzá ezeknek a tekercseknek a gondos megőrzéséhez és kitűnő állapotukhoz, amelyeket náluk fedeztem fel 1923-ban (ahogy leírtam az Esszénus Béke Evangélium felfedezése című könyvemben). És mit találunk ezekben a figyelemre méltó tekercsekben? Hogy az esszénusok két ember hosszúságú és másfél ember szélességű kis házakban éltek (longitudo corporis), amely megfelel 4 méter hosszú, 3 méter széles és 2 méter belmagasságnak. E helységnek lapos volt a teteje, egy nagyon enyhe lejtéssel, ahonnan az esővíz beömlött egy 5 méter hosszú, 1 méter széles és 2 méter mélységű földbe vájt ciszternába, amelyet a ház déli részén a célból építettek, hogy az esős évszakokban összegyűjtse az esővizet és a jelentős mennyiségű éjszakai harmatot. Az ajtó az északi fal közepén volt, az egyik ablak jobbra, a másik balra. A házon belül állt egy, 1 méter széles és 2 méter hosszú fából készült ágy, a ház jobb oldalán lévő ablak mögött, és egy fából készült asztal ugyanolyan méretben, mint a baloldali ablak. A szoba hátsó részén, párhuzamosan az északi fallal, egy 1 méter széles és 3 méter hosszú tároló volt, melynek egyharmadát a csírázó és csíráztatott magvak foglalták el, egyharmadát a magok, diók, és szárított gyümölcsök, és az utolsó harmada az eszközök tárolására szolgált.
Hosszában és az egész keleti és nyugati falak mentén állványok voltak (mindegyik 4 méter hosszú), és ezeken egy sor lapos cserépedény sorakozott (melyeket az esszénusok maguk csináltak), feltöltve 4-6 cm magasan humusszal, amelyben növekedtek a kis magok (körülbelül 4 cm-ig), a biogenikus zöld növények (virescenda), amiket naponta fogyasztottak az étkezéseikhez. Ezekkel az apró zöld növényekkel együtt ették a már kicsírázott világos hajtásokat (planta alba) – amely némiképpen hasonlított a rügyekhez –, és a gyümölcsleveket, gyümölcsöket, zöldségeket, magokat és a dióféléket.
A házat körülvette egy 16 x 16 méteres négyzet alakú kis kert, amely az esszénusok tényleges munkaterülete volt. Az egész területet gyümölcsfák foglalták el (pomus), amelyek csupán 2.5 méter távolságra voltak ültetve egymástól, összesen mintegy négy tucat. A zöld faágak szinte egymásba fonódva, egy lombkoronát, egy zöld ponyvát képezve (viridarium) védték a fák alá ültetett kis magtermő növényeket és zöldségeket a forró sivatagi naptól. Ez alatt az élő pajzsként elterülő lombkorona alatt a zöldségek erőteljesen tudtak növekedni, miután a rettenetes hőség és szárazság ellenére a zöld lombtető biztosította a nedvességet és árnyékot valamint a termékeny talajtakarót, a humuszt pedig a pusztuló levelek folyamatosan biztosították.
E mini tanyán minden meg volt, amit az ember szervezete megkíván egy elmélkedő, egyszerű és természetes szabad élethez, amit csupán napi néhány órai munkával teremtettek meg. Ez azt jelentette, hogy minden esszénus teljesen független és önellátó volt. Mindegyikük körülbelül napi egy órai önként vállalt közösségi munkát végzett a szomszédjaival, a Mesterek központi közösségi könyvtárának fenntartásáért, valamint még azért is, hogy játszanak a hangszereiken, és minden mással, amit kreáltak maguknak.
Ha a kis esszénus tanya egy jó idea volt az első században, ez még egy sokkal jobb elképzelés a 20. században, amikor keressük az egy-szerű életmódunk természetes módszereit és a modern élet problémáinak és zaklatásainak csökkentését. Plinius leírása egy nagyon praktikus, ideális irányelv lehet a 20. századi tanyasi életmódunkhoz, anélkül hogy csatlakoznánk bármilyen szervezethez vagy mozgalomhoz a trópusokon. (Miért van, hogy annyira sok ember hiszi azt, hogy egy trópusi éghajlat maga a paradicsom, holott a valóságban kényelem és egészség szempontjából a trópusoknál nincs rosszabb klíma a világon?) Nekünk egy enyhe, a mediterrán térséghez hasonló éghajlatot kellene keresnünk, és egy helyet, körülbelül egy órai járásra egy közepes nagyságú várostól (egy jó könyvtárhoz való hozzáféréshez). Miután az alapvető szükségleteid biztosítva vannak a kis tanyádon keresztül, követve a kertészkedés esszénus módszereit (napi két-három órai munkával, ahogy az le van írva az Ökológiai egészségkert – a túlélés titka, valamint a Biogenikus élet esszénus útja című tankönyveimben) És amire még szükséged van, ahhoz a nagyon kevéske extra pénzhez úgy is hozzájuthatsz, hogy a többlet zöldségeidet és gyümölcseidet értékesíted, vagy egy egyszerű kis háziipart hozol létre. Akkor majd kijelentheted, hogy függetlenítetted magad az inflációtól, a depressziótól, a munkanélküliségtől, az orvosi és kórházi költségektől, adóktól, biztosításoktól, valamint a számos önkizsákmányolás változatos fajtáitól. (Az önki-zsákmányolás azt jelenti, hogy feláldozzuk az egészségünket, a szabadidőnket és a pénzünket azért a rengeteg dologért, amelyek a legjobb esetben fölöslegesek, és a legrosszabb esetben még károsak is). A könyveimben, különösen Az ökológiai egészségkert és az Atyám adj még egy esélyt c. könyvekben részletesebb tájékoztatást fogsz találni ebben a témában.
De még mindig ott van a szomszédok kérdése. Mi módon kérdezel, és találsz-e hasonlóan gondolkodó esszénusokat, akik hajlandóak köréd gyűlni és másképpen élni? Úgy, hogy meg tudjatok osztani egymással egy kis kooperatív könyvtárt, ahol tanulhattok egymás tapasztalataiból, és együtt tanulmányozhatnátok a nagy tanításokat, vagyis tisztán szövetkezeti alapon kialakíthatnátok egy jószomszédi közösséget, de teljes mértékig fenntartva mindenki függetlenségét és szabadságát. Egy szövetséget, az esszénus út és a jó szomszédok között, és nem egy regulákkal agyonszabályozott kommunát.
A válasz nagyon egyszerű: a tanításon keresztül. Minden személy el fogja sajátítani az alapvető tudást, mielőtt elindulna azon az úton, amelyet fokozatosan meg kell valósítania, és jól fel kell készülni a kivonulásra. Ez a te érdeked, valamint az, hogy minderre, a lehetséges jövőbeli szomszédjaiddal készülj fel, mielőtt vállalkozol arra, hogy megalapítsd a mini esszénus tanyádat, egy/nyolcad ékeren (1 éker 0.4047 ha), amelyen minden, amire szükséged van, megterem, a korábban megszerzett esszénus út művészetének ismerete alapján. Nagyon lényeges, hogy először nagyon alaposan tanulmányozd az esszénus irodalmat. És ebből a célból nincs jobb, mint kialakítani egy kis tanulócsoportot. Még akkor is, ha kezdetben, csak két vagy három érdekelt fél van, ha követed a megfelelő módszert, a kis csoportod hamarosan nőni fog. Emlékezz Szókratész szavaira: „A tudás révén jutsz a legjobb társasághoz.”
Először is, mivel a könyvekben lévő ismeretek elsajátítása a leghatékonyabb és legmaradandóbb tudás (lásd, Az örök társaink a könyvek és A tudás: a Sorbonne módszer), létre kell hoznod egy kis kölcsönkönyvtárt, amit még akkor is létre tudsz hozni, ha nektek csak egy tucat esszénus könyvetek van. Havonta kétszer találkozzatok egy-egy órára. Egy kis letétet mindenkinek fizetnie kell, hogy körülbelül két héten keresztül kölcsönkapja bármelyik könyvet. Higgyétek el, semmi sem helyettesíti a könyveket. Televízió, rádió, sajtó, és a média más formája, a finomított élelmiszerek, a dohány, alkohol, luxus, stb. soha nem fogja terjeszteni az esszénus tanításokat, csak felgyorsítja a saját pusztulásunkat. Nekik van médiájuk, de nekünk van valamink, ami viszont nekik nincs: ez az Igazság! És ez az, ami megtalálható a könyveinkben. Nincs nagyobb erő, mint egy ötlet, amelynek eljött az ideje!
Ha már egyszer a csoportodhoz tartoznak, számos módja van annak, hogy a téma iránt érdeklődők megszerezzék a szükséges tudást: kölcsön vehetik a könyveket a kis könyvtáradból, ki tudják kölcsönözni a könyveket a legközelebbi nyilvános könyvtárból (akik megkapják a könyveket, ha nekik nincsen), és meg tudják venni a könyveket tőled is.
Van valami az esszénus üzenetben, amely annyira tiszta, annyira igaz, annyira nyilvánvaló ebben a steril társaságban, és ez a tényleges életereje, amely létrehozza erőteljes vonzerejét és mágneses erejét, ahol csak néhány ember összejön tanulmányozni azt. Mindössze néhány találkozó után látni fogod a kicsi, de aktív kölcsönkönyvtárad lényegét, amikor meg fogsz ismerkedni a potenciális esszénus szomszédjaiddal, a jövőbeli miniatűr tanyád érdekében. Emlékezz a nagy francia szobrász, Rodin szavaira, amikor először látott egy ősi kínai miniatűr tájképet, így kiáltott föl: „Quel danok la petitesse!” (Mily nagyság a kicsiségben!) Amikor vannak közöttetek néhányan, akik hajlandók fokozatosan kipróbálni az esszénus utat, akkor lényegesen könnyebben meg tudsz vásárolni egy egynyolcad ékernyi területet, összesen egy ékert, aztán elosszátok egymás között, mivel senki sem értékesít ilyen kis földterületet (de biztos, hogy minden személy fizet egymástól függetlenül és egyenlően minden egyes egy/nyolcad ékerért, különben bonyodalmak lesznek). Ezt követően a hétvégeken apránként fel tudod építeni a 3x4 méteres kis kunyhódat, a mi régi kedves római barátunk, Plinius vonalvezetését követve. A szomszédjaiddal cseréld ki a kertészkedés esszénus módszereit, megvásárolhatsz olyan dolgokat, amikre az első időkben mindnyájatoknak szüksége lehet, és közösen elintézhetitek a szükséges anyagok szállítását, hogy elkezdjétek építeni a kis oázisotokat. Csodálatos érzés azt tudni, hogy a szomszédjaid a telek minden oldalán követik az Esszénus Utat, mindegyik a saját, egyéni ritmusa szerint.
Van néhány oka annak, és ezért is mentem bele ilyen részletességgel a hozzávetőleges cselekvési tervem közzétételébe azok számára, akik az esszénus út szerint akarnak élni. Általában nagy híve vagyok annak, Konfuciusszal egyetemben, hogy csak a rejtvény egyik sarkát árulom el a tanulónak, és várom, hogy a másik hármat ő találja ki. De a Közép-Amerikai utazásaim során, én is elcsodálkoztam azon, és nagyon elszomorító volt találkozni azzal a sok Észak-Amerikai fiatallal, akik a zord éghajlatú távoli területeken céltalanul kutattak az esszénus szentéjek után, bármilyen gyakorlati tudás vagy a korábbi tanulmányok és előkészületek nélkül. Nagyon lehangoló volt látni ezeket a derék embereket, ahogy vándoroltak mindenfelé, miközben keresték a nem létező Édenkertet. Nem tudtam megállni, hogy ne gondoljak segítő jó barátom, Maurice Maeterlinck mesterművére, A kék madárra, és arra a következtetésre jutottam, hogy ezek a jó szándékú, fiatal emberek is eredménytelenül keresnek valamit, ami sokkal közelebb van az otthonukhoz, mint azt gondolnák. Úgyhogy én nagyon boldogan adom át nektek Plinius tanácsait, ha többet szeretnétek elérni az esszénus út segítségével, mint az összes utópisztikus kommunák képzeletbeli álmait. Plinius leghitelesebb információja szerint, az ősi esszénus testvériséget hibásan fordították közösségekként, vagy kommunákként, nem voltak közösségek, hanem teljesen független szabad szövetkezetekbe tömörült kreatív jó szomszédok voltak, csak az esszénus út szellemi értékei és tanításai által egyesültek. Az ideális csoportokat szabadelvű, független egyének alkották, mint például az ősi esszénusok, akik megmutatták az életmódjukkal az évszázadok során bevált rendszerük konkrét útmutatását, amit könnyen tudunk adaptálni a 20. századunkhoz. Az éves Esszénus-Biogenikus-Szemináriumunkon minden kérdésedre választ adunk, és az esszénus életmód minden gyakorlati nézőpontját megvitatjuk.
(Szemelvény: E. B. Székely: A kortalan kutatás II. A nagy kísérlet - a halál legyőzése, kiadás elött.)
Facebook
Youtube
Instagram