A túlélés titka II.

Miért nem győzhet a Gonosz?

„Zarathusztra már sok ezer évvel ezelőtt hirdette, a dualista világképet, miszerint a fény és a sötétség, a jó és a rossz szükségszerűen együtt létezik, de állandó harcban állnak egymással, de azt is tudta, hogy a sötétség, a Gonosz, végül is alul marad. A Sátán (Lucifer) is mindent tudhat, már-már Istennek képzeli magát (amit a modern média révén az emberek óriási tömegeivel ideiglenesen el is tud hitetni), de ahogyan Jézus mondja: „Habár tudok minden titkot, és az összes bölcsességet, de ha nincs bennem szeretet, semmi vagyok”. Az ilyen tudás, az ilyen hatalom előbb utóbb elbukik. Így dőltek össze a történelem során a megdönthetetlennek tartott nagyhatalmak, és pedig annak következtében, hogy a Gonosz eluralkodott rajtuk…

„Hogy miért nem győzhet a Gonosz, azt egy, az anyagi világból, a fizikából vett példával, mondjuk a fénnyel, mint fizikai jelenséggel illusztrálhatjuk. A fény legfőbb sajátossága, hogy minden irányban terjed, „sugárzik” akár hullám, akár korpuszkuláris természetét tekintjük. A Nap éltető sugarai mindenkire áradnak, a jóra és rosszra egyaránt, ha csak nincs valaki bezárkózva egy nyílás nélküli helységbe, mert még az árnyékban is kapunk ebből a fényből, az un. szórt fényből, amely a földi tárgyakról, és a talajról, vízről visszaverődik. Székely professzor is azt tanította, hogy „A Jót kell erősíteni és a Gonosz magától eltűnik!” – Tudja-e mindezt produkálni a sötétség? – Persze, hogy nem. Hozzátehetjük, hogy a Gonosz, csak érintkezés, vagy közvetlen kommunikáció útján terjed (l. TV., rádió, film, zene, írás, beszéd, élvezeti szerek, stb.), mint a pestis, vagy a lepra.

Alapvető fontosságú az a tény, hogy ha az emberek tartósan ki vannak téve a Gonosz hatásainak, előbb-utóbb azt hiszik – ösztönös belső aggályaikat, morális fenntartásaikat elnyomva –, hogy a sötétség uralma, a világ természetes állapota! A rémhírek, az álhírek és propagandák, az állandó félelem-, és gyűlöletkeltés, a problémák és a betegségek örökös mazochista emlegetése, olyan általános, hogy már az egész társadalom a depressziós gondolatokra van beállva, annyira, hogy már ezt az állapotot tekintjük normálisnak…”