Szentesy Zsuzsa
1996-ban férjemnél prosztatarákot diagnosztizáltak. Akkor már 8 éve éltünk második hazánkban, Kanadában, ahol megműtötték, de az akkor még sikeresnek mondott rák műtéte után fél évvel visszatért a betegsége. A háziorvosunk bizalmasan közölte velem, hogy férjem egészsége válságosra fordult, néhány hónapja lehet még hátra. Azt a tanácsot adta nekünk, hogy minden lehetséges megoldást vegyünk igénybe. El nem tudtuk képzelni, hogy mit akar ezzel mondani…


Dr. Szentesy E. András
Dr. Szentesy András, egyetemi doktor, a műszaki tudományok kandidátusa, címzetes egyetemi tanár. 1998 óta foglalkozott feleségével együtt dr. Edmond Bordeaux Székely professzor életmentő könyveinek magyarra fordításával, kiadásával és az ősi tudás, a természetes és egészséges testi-lelki életmód terjesztésével…
Akik elindítottak bennünket
Amint már említettük, az életmódváltásunkkal kapcsolatos, életbevágóan fontos kérdésekben a fenti két papnak, illetve szerzetesnek döntő szerepe volt (emlékeztetve arra, hogy dr. Székely, fiatalon, az…

Előadásaink
Vélemények
Tisztelt Kiadó!
A honlapjukon található információ-özön csodálatos, már el is kezdtük népszerűsítését köreinkben nagy elragadtatással!
A legjobbakat és további sok sikert kívánunk Önnek és Munkatársainak Nemzetemelő munkásságukhoz őszinte tisztelettel, nagyrabecsüléssel és hálás szívvel-szeretettel!
M. Anna
