Történetek

Kik voltak az esszénusok?

Minden bizonnyal nem lesz fölösleges, ha röviden szólunk az esszénusokról (vagy esszeusokról) és nyelvükről, amit arám(i) nyelvként emleget a szakirodalom. Először az alexandriai filozófus, Philo ad hírt róluk a Kr. u. 50 körüli írásában, majd Plinius, római természettudós, valamint Josephus Flavius zsidó történész és katona is tudósít az esszénus közösségekről. Akkor a székhelyük Khirbet-Qumran volt, Palesztinában a Holt Tenger mellett, és közösségeik már több száz éve tevékenykedtek Egyiptomban és más ismeretlen helyeken. Az akkori világ szinte minden tudományát ismerték és művelték, a csillagászattól a gyógyászatig és a mezőgazdaságig. Az ősi világképet, az Univerzum teljes egységét hirdették, azzal tökéletes összhangban éltek, mint a „Nagy Egész" szerves részei. Kortársaik, a káldeus és egyiptomi csillagászat, valamint az ősi perzsa gyógyítási tudományok örököseinek tartották őket. Tudásuk Székely professzor szerint is Mezopotámiából ered, amint nyelvük is. Zarathusztra hajdani mágusvallásának követői, de azt aktualizálták korukhoz. Képzett máguspapok voltak, akik 30 éves korukig tanultak, és csak utána kezdhették meg papi gyógyító, tanító tevékenységüket. Mindenesetre az esszénusok tekinthetők a kereszténység közvetlen előfutárainak…

Hangsúlyozták, hogy tanításaik megértéséhez sok éven keresztül kell igaz, tiszta életet élni, különösen ahhoz, hogy fizikailag, intellektuálisan és morálisan is megváltozzanak.

Josephusnak az esszénusokról szóló feljegyzéseiből:

„Az a doktrína, amit az esszénusok tanítanak az embereknek, az, hogy őszintén kell sorsunkat Isten kezébe tenni, mert semmi nem történik az Ő akarata nélkül... Azt tanítják, hogy a lélek halhatatlan, és arra törekszenek, hogy igaz és becsületes életet éljenek... Soha nem tartanak szolgálót. Úgy gondolják, nem igazságos, hogy egyik ember a másik rabszolgája vagy szolgálója legyen, mivel minden ember testvér, hiszen Isten mindannyiunk Atyja. Elítélik a gazdagokat, és a világi gyarapodást, csodálatra méltó az anyagi egyenlőség közöttük...Imádkoznak és köszönetet mondanak Istennek, minden bőség adományozójának étkezés előtt és után... Minden cselekedetük mögött ott van a tisztesség, a rend, és a becsületesség... Valójában rászolgáltak arra, hogy mindenki számára példaképek legyenek.”

Hogy kik voltak az esszénusok származásuk szerint, erre a kérdésre - az I. és IV. századi keresztény egyházi és zsidó történetíróknak éppen e közösségek nyomát is eltüntetni szándékozó manipulációi következtében - a mai napig nem adható egyértelmű és vitathatatlan válasz. A történelmi dokumentumok alapján, a Közel-Keleten és Palesztinában Jézus születése előtti ezer év során több nagyobb faj népei hadakoztak egymással, a legelőkért, az életet jelentő vízért, a termőföldekért. Ennek alapján joggal valószínűsíthető, hogy az esszénus közösségek tagjainak jelentős része fajilag vegyes összetételű volt, ahogy a régió lakosságának zöme is, és az esszénusok nem voltak rasszisták.

Hozzátehetjük azonban, hogy a származás önmagában semmit sem ad hozzá vagy von le azon örök szellemi és morális értékekből, amelyekkel az esszénusnak nevezett közösségek és Jézus tanításai rendelkeznek. Viszont éppen ezen univerzális értékek csábíthatnak bizonyos faji szupremácia alátámasztására. De bármely nép, amelyik magának vindikálja az esszénus „rokonságot", ezt mindenekelőtt azzal valószínűsítheti, hogy tetteiben és szellemi életében az esszénus tanítások manifesztálódnak. „Mert aki a nyelvek ajándékát (tudást - ford.) a gazdagság elérésére használja, vagy arra, hogy ellenségein uralkodjon, az már nem a Fény Gyermeke, hanem a Sátán fattya…" mondja Jézus az Esszénus Béke Evangélium Negyedik Könyvében.

Jézus a „Szemet szemért, fogat fogért..." közismert ószövetségi elvet sátáninak minősíti, a Tékozló Fiú parabolájának magyarázatában. Ugyanis az Esszénus Jézus tanításának kvintesszenciája az a feltétlen és univerzális, minden emberre kiterjedő Szeretet, ami Gudea sumer papkirály 4000 éves ékiratos tábláiról is sugárzik. Majd azt, hogy a szeretet mindenek fölött áll, mert amellett már nincs szükség további parancsolatra, így magyarázza: „Minél közelebb állnak a parancsolatok Istenhez, annál kevesebbre van szükségünk, és minél távolabb vannak Istentől, annál több kell belőlük. Ezért van az, hogy a farizeusok és írástudók törvénye számtalan, az Ember Fiáé hét, az angyaloké három, és Istené csak egyetlen Egy!…”

(E. B. Székely: Esszénus Béke Evangélium Első Könyv, Living Earth - Élő Föld, 2008.)