A szimbolikus égi üzenet
1998. március 11-én… hálószobánkban rendkívüli dolgok történtek. Zsuzsa szokásos esti imája után azt mondja nekem, hogy egy különös rezgést érez a hátában, a szív csakrája környékén, mintha egy „motort" beindítottak volna. Ez a rezgés már szinte fájdalmas volt és tartott legalább két percig. Korábban is érzett hasonlót, de ezen az estén mindez nagyon felerősödött. Amikor aztán lefeküdt és föltekintett a mennyezetre, olyan érzése támadt, mintha víz alatt feküdne, és fölötte a hullámok a szivárvány színeiben ezüstösen tündökölnének… Néhány perc múlva megszólalt, és súgta nekem, hogy mit lát. Már majdnem aludtam, de erre rögtön magamhoz tértem, és amint föltekintettem én is ugyanazt láttam. Az élmény valóban lélegzetelállító volt, tartott néhány percig, aztán pillanatokon belül mindketten elaludtunk…
A hálószobák a felső szinten voltak. A kutyánk a hálószobánk ajtaja előtt feküdt. Éjjel fél kettő tájban jelezte, hogy ki szeretne menni. Mindnyájan mélyen aludtunk, Zsuzsa viszont fölébredt, majd lebotorkált a kutyával, és a kertre nyíló hátsó ajtón kiengedte. Amíg várta a kutyát föltekintett az égre. Az ablakon keresztül nézve tündökölt a telihold a kristálytiszta hideg éjszakában. Ekkor hallott egy halk kattanást, mintha bekapcsoltak volna egy televíziót. A Hold körül kezdett kibontakozni egy óriási fényes aura, amelynek belsejében ugyanazok a színek vibráltak, mint amilyeneket lefekvéskor a hálószobánk falán láttunk. Majd a folyamatosan mozgó aurában egyszerre csak kirajzolódott egymás mellett két ovális hal formájú alakzat, amely addig mozgott, amíg föl nem vette egyetlen óriási hal formáját, amelynek középpontjában ott ragyogott a telihold. Az elbűvölően gyönyörű óriási hal, ezüstösen, a szivárvány minden színével átszőve ragyogott a kristálytiszta égbolton. Méreteiben a teliholdnak mintegy tízszerese lehetett, és az egészet egy hatalmas fehér fényudvar vette körül! Zsuzsának a látványtól földbegyökeredzett a lába. Először nem akart hinni a szemének, és hogy meggyőződjék a felől, hogy mindez nemcsak káprázat, kinyitotta az ajtót, amelyen bezúdult a mínusz tíz fokos kemény hideg. (Ettől a levegőtől, ha félálomban lett volna, biztosan fölébred.)
A jelenség azonban valódi volt, mert az égen még mindig ott tündökölt a gyönyörű hal, közepén a ragyogó teliholddal… Az élmény addig tartott, amíg a kutya vissza nem jött, vagy jó öt percig. És akkor megint hallotta a kattanást és a hal eltűnt az égről.
Ekkor fölrohant az emeleten lévő fürdőszobába és az ablakon kitekintve ismét kapott egy finom jelzést, amely után teljes pompájában ismét ott tündökölt az égen, a gyönyörű hal. Ekkor izgatottan kezdett szólongatni, hogy menjek gyorsan, jó lenne, ha én is látnám, amit ő. De amint odaértem és kitekintettem az ablakon, Zsuzsa ismét kapott egy jelzést, és a hal eltűnt az égről. Tehát a látvány csak neki szólt! - Mondtam, rajzolja le, amit látott, és majd holnap megbeszélünk mindent. Úgy is történt.
Másnap reggel, bementem az irodába, hogy keressek egy könyvet, az egyiptomi nagy piramis méreteivel kapcsolatban. Így került a kezembe… Az Élet Misztériumainak megfejtése c. mű, amibe kíváncsian éppen csak belelapoztam, amikor mellettem termett Zsuzsa és elképedve meredt a kezemben lévő nyitott könyvre.
- Mit keresel ebben a könyvben? - kérdezte, meghökkenve. - A nagy piramis méreteit - éppen csak belenéztem -, válaszoltam. - De ettől miért vagy ennyire feldúlva? - Erre megmutatta nekem az éjszaka készített rajzát, amitől aztán már bennem is meghűlt a vér. Mert a Zsuzsa által megörökített rajz kísértetiesen hasonlított arra a képre, amely a kezemben lévő könyvben volt látható - és amely „véletlenül” éppen ott nyílt ki, ahol ki kellett nyílnia. - A kép pedig a bibliai Jónást ábrázolta a cet gyomrában!
Nézzük csak meg, hogy ennek a bibliai történetnek röviden mi is a lényege: Jónást az Úr egy nagyvárosba, a velejéig romlott Ninivébe küldi, azzal, hogy vigye a városlakóknak a hírt, ha nem változtatnak életmódjukon, ha nem térnek jobb belátásra, mindnyájan el fognak veszni. Ő azonban megfutamodik és egy halászhajóval más irányba veszi útját. A tengeren nagy vihar kerekedik, mire a halászok kétségbeesetten imádkoznak. Jónás azonban nem tart velük, hanem elvonul a hajó fenekére. A vihar egyre vadabbul tombol, mire a többiek nagyon kétségbeesnek, mondván, ez az idegen hozhatta ránk a bajt. Mentek hozzá, faggatták, hogy mit cselekedhetett, amiért ennyire háborog a tenger, még a végén mindnyájan itt veszünk, mondták megrémülve - mit tegyünk veled? „Ő pedig mondá nékik: Fogjatok meg és vessetek engem a tengerbe, és megcsendesedik a tenger ellenetek; mert tudom én, hogy miattam van ez a nagy vihar rajtatok." (JÓNÁS 1. 12.)
Úgy is tettek, megragadták Jónást és bevetették a háborgó tengerbe, amely ezután rögtön lecsillapodott. Ekkor megjelent egy cethal, aki Jónást nyomban lenyelte. A cet gyomrában töltött három nap és három éjszaka ébresztette rá arra, hogy gyáván megfutamodott, vagyis letért a számára kijelölt útról. Nem engedelmeskedett Istennek, ezzel hozta magára a büntetést!...
Jónás végül is megértette feladatát, és a Bibliában leírtak szerint terjesztette az igazságot, vitte a hírt az embereknek, az egyszerű, szerény, Istennek tetsző életről, meg a böjtről is, mondván, ha nem így cselekedtek negyven napon belül mindnyájan el fogtok pusztulni. A Niniveiek pedig, akik Istenhívők voltak, a legifjabbtól a legöregebbig elkezdtek böjtölni és mindnyájan zsákba öltöztek. A lesújtó hír eljutott még a királyhoz is, aki otthagyván a trónt, ő is a többiekkel tartott. Mindnyájan megfogadták Jónás figyelmeztető szavait és megmenekültek. Isten megkegyelmezett nekik!
A rendkívüli éjszaka után arra a következtetésre kellett jutnunk, hogy az égi jelenségnek számunkra nagyon fontos üzenete van, de annak igazi tartalmát akkor még nem voltunk képesek megfejteni…
Visszatekintve az előzőekre, talán mások számára hihetetlennek tűnhet a történetünk, de mi már tudjuk, hogy az életünkben semmit sem lehet a véletlenre fogni, mert mindennek úgy kell történnie, ahogyan történik. És ma már azt is tudjuk, hogy minden úgy van jól, ahogy van, ahogy nagy derültségünkre tanultuk a gimnáziumban, mint ismételgette ezt Panglos mester Voltaire Candidjá-ban…”
(Szentesy E. András, A túlélés titka I. Living Earth Élő Föld Kft. 2006)
Facebook
Youtube
Instagram