„Ne törődj semmivel, ami független a te akaratodtól,
De igyekezzél megjavítani minden dolgokat, amik rajtad múlnak.”
1996-ban férjemnél prosztatarákot diagnosztizáltak. Akkor már 8 éve éltünk második hazánkban, Kanadában, ahol megműtötték, de az akkor még sikeresnek mondott rák műtéte után fél évvel visszatért a betegsége. A háziorvosunk bizalmasan közölte velem, hogy férjem egészsége válságosra fordult, néhány hónapja lehet még hátra. Azt a tanácsot adta nekünk, hogy minden lehetséges megoldást vegyünk igénybe. El nem tudtuk képzelni, hogy mit akar ezzel mondani, ugyanis egy ilyen súlyos betegség esetében az orvosi gyógykezelésen kívül milyen más megoldás jöhetne még számításba? És csodák csodája, jött az új megoldás. Budapestről kaptunk egy félórás videofelvételt Szabó Lajos atya tanácsaival, majd egy amerikai baptista pap, Malkmus tiszteletes személyes tapasztalatai adták meg az alapot ahhoz, hogy mindketten, egyik napról a másikra vegetariánusok legyünk, pontosabban, laktóvegetariánusok. Az is biztos, hogy az indulásnál nem nagyon tudtuk, hogyan fogunk igazából hús nélkül létezni, viszont már az első, nem túl könnyű hónap után meg volt az eredmény, és nemcsak a férjemnél, hanem az én rozoga egészségi állapotom is teljesen rendbe jött. Hogy az életmódváltásunk hatására testi-lelki életünk megújulása állandósult, azt már mindenekelőtt a nem sokkal később megismert Esszénus Béke Evangélium Első Könyvének köszönhetjük.
1998-ban azzal a kéréssel fordultunk Edmond Bordeaux Székely özvegyéhez, hogy engedélyezze nekünk az Esszénus Béke Evangélium I-IV könyveinek magyar nyelvű kiadását. Norma Nilsson Székely örömmel üdvözölte kérésünket, és rövidesen megkaptuk az evangéliumok kiadási jogán felül, az összes Székely könyv (80 db) kizárólagos kiadási jogát is. (Kiadónk megalakulásának története és működésének szellemi háttere A túlélés titka I-III. könyvekben, valamint Dr. Szentesy András életútjának ismertetőjében részletesen le van írva.) Még abban az évben megalapítottuk a Living Earth - Élő Föld S. Corporation-t, és 1999 őszén végleg hazajöttünk Kanadából. De amint látják nem üres kézzel jöttünk, hazahoztuk Székely professzor óriási örökségét, amelyből talán e honlap segítségével sikerült egy kis izelítőt átnyújtanom Önöknek. Az óriási hagyatékból 2005-ig férjem 16 könyvet fordított angolból magyarra, mint meghívott előadó a témával kapcsolatban különböző fórumokon, konferenciákon rendszeresen tartott előadásokat, neves magazinokban írt cikkeket és többször szerepelt a TV-ben, rádióban. Nagy szakmai múltját felváltotta egy sokkal nemesebb és életbevágóbb cél, a magyarság testi-lelki egészségének jobbítása érdekében egy misszióra, amelyért mindketten fáradhatatlanul dolgoztunk, és ma már sajnos helyette is nekem kell dolgoznom.
A leírtakhoz még néhány gondolatot szeretnék fűzni. Természetesen az 1996-ban bekövetkezett sorsfordító események az én korábbi életemet is gyökeresen megváltoztatták. Teremtőm meghallgatta kétségbeesett könyörgéseimet, és két nagyszerű ember fáradhatatlan és példás munkásságán keresztül megmutatta nekem azt az utat, ahonnan vissza tudtam szerezni rég elveszettnek hitt testi egészségemet és lelki békémet. Ennek az útnak köszönhetem, hogy az elmúlt években családomat ért megrázó események ellenére sem veszítettem el a hitemet, és megyek tovább azon az úton, amelyen férjemmel elindultunk 1996-ban. A két nagyszerű ember, akiknek köszönhetem testi-lelki egészségem, és akiknek mindezért egész hátralévő életemre el vagyok kötelezve, professzor Edmond Bordeaux Székely, valamint szeretett férjem, dr. Szentesy András. Annak ellenére, hogy mindketten eltávoztak az élők sorából, mégis tudom hogy velünk vannak, vezetnek minket, segítenek nekünk a fejlődésünkben és a mindennapi életünkben is. De a nagy segítség az az, amit földi életükben elvégeztek, amit örökül hagytak ránk, az a felbecsülhetetlen értékű szellemi tőke, amiből mindannyian korlátlanul meríthetünk.
A fenti gondolatok után szeretném hálámat és köszönetemet kifejezni Teremtőmnek, Aki megadta nekem azt a kegyelmet, hogy férjemmel együtt, közös életünk utolsó kilenc évét egy olyan szent ügynek szentelhettük, amely elvezetett bennünket A túlélés titka c. trilógia megírásához. És ez a kilenc, nagyon produktív gyönyörű esztendő többet ért, mint az előző összes korábbi. Minden szép és jó, amit az "új életünk" oly nagylelkűen adományozott nekünk, azt férjem gyógyulása érdekében folytatott küzdelmünknek volt az eredménye. Engem 1988-ban leszázalékoltak egy autóimmun betegséggel (szisztémás lupusz), és ma jóval a 60-on túl, jobb az egészségi állapotom, mint 30 éves koromban.
Önöknek pedig hálásan köszönöm, hogy megvásárolják könyveinket, mert ezzel elősegítik a további Székely könyvek megjelenését. Szívből kívánom, hogy a könyvekben lévő örökérvényű tudás nagyon sok áldást hozzon az életükre!
- Szentesy Zsuzsa -
Meghallgatott IMA
Megkértem Istent, hogy vegye el a büszkeségemet,
de Ő azt mondta: NEM!
- Azt mondta, hogy a büszkeséget nem Ő veszi el,
azt nekem kell feladnom.
Kértem Istent, hogy adjon nekem türelmet,
de Ő azt mondta: NEM!
- Azt mondta, hogy a türelem, a megpróbáltatás mellékterméke,
nem kapni, megszerezni kell.
Kértem Istent, hogy adjon nekem boldogságot,
de Ő azt mondta: NEM!
- Azt mondta, csak áldását adhatja,
a boldogság rajtam múlik.
Kértem Istent, hogy kíméljen meg a fájdalomtól,
de Ő azt mondta:NEM!
- A szenvedés eltávolít a világ dolgaitól,
és közelebb visz Hozzá.
Kértem Istent, hogy adjon lelki fejlődést,
de Ő azt mondta: NEM!
- Azt mondta, hogy a fejlődés az én dolgom,
de hajlandó megmetszeni, hogy gyümölcsöt hozzak.
Kértem Istent, hogy segítsen másokat szeretni,
úgy, ahogyan Ő szeret engem.
- Erre azt felelte: Látom már kezded érteni.
Erőt kértem Istentől,
- s Ő nehézségeket adott, melyeken megedződtem.
Bölcsességért imádkoztam,
- és problémákat adott, melyeket megtanultam megoldani.
Előmenetelt óhajtottam,
- gondolkodó agyat és testi erőt kaptam, hogy dolgozzam.
Bátorságot kértem,
- és Isten veszélyeket adott, melyeket legyőztem.
Áhítottam, hogy szeretni tudjak,
- és kaptam Istentől bajba jutott embereket, hogy segítsek rajtuk.
Kegyes jóindulata helyett alkalmakat kaptam a jóra.
Semmit nem kaptam, amit kértem, és mindent megkaptam,
amire szükségem volt.
Imádságom meghallgatásra talált.
(Ismeretlen szerző)
Dr. Szentesy Andrásné: A túlélés titka I-III. - DVD - ECHO TV, 2008. november-december
Dr. Szentesy Andrásné: Esszénus könyvek - DVD - ECHO TV, 2008. november-december
Dr. Szentesy Andrásné: Természetes, Egészséges Életmód könyvei - DVD - ECHO TV, 2008. nov.-dec.
Szentesy Zsuzsa: A túlélés titkai 1. folytatásokban - Arany Tarsoly, 2010. október
Szentesy Zsuzsa: A túlélés titkai 2. Arany Tarsoly - 2010. november
Szentesy Zsuzsa: A túlélés titkai 3. Arany Tarsoly, - 2010. december
Szentesy Zsuzsa: A túlélés titkai 4. Arany Tarsoly - 2011. január
Szentesy Zsuzsa: A túlélés titkai 5. Arany Tarsoly - 2011. február
Szentesy Zsuzsa: A túlélés titkai 6. Arany Tarsoly - 2011. március
Szentesy Zsuzsa: A túlélés titkai 7. Arany Tarsoly - 2011. ápr.-máj.
Szentesy Zsuzsa: A túlélés titkai 8. Arany Tarsoly - 2011. júl.-aug.
Szentesy Zsuzsa: A túlélés titkai 9. Arany Tarsoly - 2011. szept.-okt.
Szentesy Zsuzsa: A túlélés titkai 10. Arany Tarsoly - 2011. november
Szentesy Zsuzsa: A túlélés titkai 11. Arany Tarsoly - 2011. dec.-jan.
Szentesy Zsuzsa: A túlélés titkai 12. Arany Tarsoly - 2012. február
Szentesy Zsuzsa: A túlélés titkai 13. Arany Tarsoly - 2012. március
Szentesy Zsuzsa: A túlélés titkai 14. Arany Tarsoly - 2012. április
Szentesy Zsuzsa: A túlélés titkai 15. Arany Tarsoly - 2012. május
Szentesy Zsuzsa: A túlélés titkai 16. Arany Tarsoly - 2012. június
Szentesy Zsuzsa: A túlélés titkai 17. Arany Tarsoly - 2012 július - augusztus
Szentesy Zsuzsa: A túlélés titkai 18. Arany Tarsoly - 2012 szeptember - október
Szentesy Zsuzsa: A túlélés titkai 19. Arany Tarsoly - 2012 november-december
Szentesy Zsuzsa: A túlélés titkai 20. Arany Tarsoly - 2013 március
"Tegyünk félre mindent, ami elválaszt bennünket,
és koncentráljunk arra, ami összeköt minket!
Egyesítsük az Élet erőit a Halál erőivel szemben!"
- ROMAIN ROLLAND -