Dr. Szentesy Andrásné előadása a Magyarok Szövetsége Egészségügyi tagozatán
Magyarok Szövetsége Egészségügyi tagozat, 2009-10-17.
Előadó: Dr. Szentesy Andrásné
Living Earth – Élő Föld Kiadó
Nagy szeretettel köszöntöm az ittlévőket. Nagyon fontos dolgokat szeretnék elmondani Önöknek. Mondandómat olvasni fogom, ugyanis így biztosan nem fog kimaradni belőle semmi lényeges információ. Segíts magadon, Isten is megsegít, ez az előadásom mottója. Miután Dr. Edmond Bordeaux Székely világhírű könyveinek a kiadója és szerkesztője vagyok, valamint férjemmel együtt ki is próbáltuk és megtapasztaltuk - én azóta is eszerint élek -, a könyvekben leírtak igazságtartalmát, megkísérlem a következőkben kifejteni, azt a nagyon bonyolultnak tűnő kérdést, hogy nekünk mit is kellene tennünk ahhoz, hogy Isten is megsegítsen minket?
13 évvel ezelőtt bekövetkezett sorsfordító események korábbi életemet gyökeresen megváltoztatták. Teremtőm meghallgatta kétségbeesett könyörgéseimet és két nagyszerű ember fáradhatatlan és példás munkásságán keresztül, megmutatta nekem azt az utat, ahonnan vissza tudtam szerezni rég elveszettnek hitt testi egészségemet és lelki békémet. Ennek az útnak köszönhetem, hogy az elmúlt években minket ért megrázó események ellenére sem veszítettem el a hitemet, és a Jóisten kegyelméből megyek tovább azon az úton, amelyen férjemmel elindultunk 1996-ban. A két nagyszerű ember, akiknek köszönhetem az életem, és akiknek mindezért egész hátralévő életemre el vagyok kötelezve, Prof. Dr. Edmond Bordeaux Székely, valamint szeretett férjem, dr. Szentesy András. Bár mindketten eltávoztak az élők sorából, tudom hogy velünk vannak, vezetnek minket, segítenek nekünk a fejlődésünkben és a mindennapi életünkben is. De a nagy segítség az az, amit földi életükben elvégeztek, amit örökül hagytak ránk, az a felbecsülhetetlen értékű szellemi tőke, amiből mindannyian korlátlanul meríthetünk.
Mondandómat szeretett férjemmel dr. Szentesy Andrással kezdeném, miután a rákos betegsége jelentette a nagy fordulópontot életünkben. A szörnyű betegség volt a meghatározó abban a testi-lelki méregtelenítésben és az azt követő megtisztulásban, ami végső soron elvezetett mindkettőnket Székely professzorhoz, valamint A túlélés titka I-III. c. művek megírásához. E három könyv férjem tudományos, irodalmi és gyakorlati tevékenységének önéletrajzi szintézise, amely halálos betegségével, a prosztatarákkal kapcsolatos 10 év összes tapasztalatának testi-lelki eredményeit és kudarcait dokumentálja. A könyvek 2006-2007-ben jelentek meg. Életútját most azért nem szeretném részletesen ismertetni, mert a trilógia közel 900 oldalon keresztül szinte mindenre kiterjedően kiértékeli életünk legsarkalatosabb és legtanulságosabb eseményeit, ellenben kiemelnék néhány igen fontos gondolatot 2000 augusztusában az Országos Vegetáriánus Találkozón elhangzott előadásából, amelyeket sokszor hangoztatott különböző fórumokon, konferenciákon, és amelyből tökéletesen megismerhető életfilozófiája, életfilozófiánk:
„Műszaki-tudományos, kutató-kísérletező múlttal rendelkezem, a műszaki tudományok kandidátusa vagyok, amely lényegében azt jelenti, hogy igyekszem a dolgok mélyére hatolni, és ha valami újdonsághoz jutok, azt lehetőség szerint ki is próbálom. Sajnos az élet úgy hozta, hogy saját egészségem helyreállítása érdekében is kénytelen voltam kísérletezni, bár nem minden segítség nélkül.
Az elmúlt 11 évet Kanadában töltöttem családommal együtt, így a témával kapcsolatos információim jelentős része onnan ered. 1996-ban, fél évvel a rákműtétem után a betegségem visszatért - oly annyira, hogy a kezelő orvosom is nagyon válságosnak találta az állapotom, és „bizalmasan" azt mondta, hogy bármilyen alternatív megoldást ragadjunk meg, amit jónak látunk, hiszen történtek már csodák! Ő ugyan nem hisz benne, de soha nem szabad elveszíteni a reményt.
Ekkor egy Budapestről kapott félórás videofelvételről ismertük meg Szabó Lajos Atya tanácsait, majd egy amerikai baptista pap, Malkmus tiszteletes személyes tapasztalatai adták meg az alapot ahhoz, hogy feleségemmel együtt, egyik napról a másikra vegetáriánusok legyünk, pontosabban, laktó-vegetáriánusok, sok frissen készült zöldség és gyümölcslével, nagyon kevés tejtermékkel, illetve vajjal, teljes értékű lisztből készült kenyérrel és minimális főtt étellel.
Az is biztos, hogy az indulásnál nem nagyon tudtuk, hogyan fogunk igazából hús nélkül létezni. Viszont már az első, nem túl könnyű hónap után vérképem ugrásszerűen javult, és feleségemnek is elmúltak az addig rendszeres kínzó fej- és hátfájásai. Ez lett az egyik nagy jutalma, hogy szolidalításból ő is abbahagyta a húsevést, amiért végtelenül hálás vagyok neki, mert egyedül nem tudom, hogyan lettem volna képes erre a gyökeres étrendi változtatásra. Azóta sem tértünk le erről az útról, de ma már sokkal tudatosabban folytatjuk ezt az életmódot, mert azzá vált, a kezdeti diétából. Hogy ez a váltás, testi-lelki életünk megújulása állandósult, azt már mindenekelőtt a nem sokkal később megismert Esszénus Béke Evangélium első könyvének köszönhetjük, amire majd a későbbiekben vissza fogok térni.
Most, anélkül, hogy az új étrendünket részleteiben taglalnám, ami nem is célja a jelenlegi előadásomnak, hadd hívjam fel a figyelmet néhány döntő fontosságú szempontra.
1./ Kezdhetem rögtön Székely professzor egyik bölcs megállapításával, miszerint az esetek nagy részében egy diéta értéke nemcsak attól függ, hogy mit eszünk, hanem attól, hogy mit nem. A mi étrendi változtatásunk egyik fő célját úgy is jellemezhetjük, hogy az testünk mérgezésének minimalizálása és méregtelenítése is volt. (Csak címszavakban, amiket töröltünk étrendünkből: az összes húsféleséget, fehér cukrot és lisztet, háztartási sót, kávét, teát, csokoládét, alkoholt, ecetet és csapvizet, amelyek mindegyike helyettesíthető teljes értékű egészséges étellel-itallal, a csapvíz elsősorban desztillált- vagy ásványvízzel.)
2./ Szeretném kihangsúlyozni, hogy gyakorlatilag bármilyen kórban elkezdhetjük ezt a fajta egész-séges életet. Jómagam a hatodik X után váltottam, de hallottam már 83 éves emberről is, és a változás minden esetben pozitív eredménnyel járt. Ezt azért kell kiemelni, mert találkoztunk már olyan 50 éves beteg emberrel, aki azt a kifogást emelte, hogy az ő korában már késő új életet kezdeni. A biológia szelektíven működik. Az a beteg, aki nem hajlandó semmit tenni, semmiről lemondani az egészsége érdekében, az meg fog halni, de előtte még hosszabb-rövidebb ideig szenvedni is fog.
3./ Tudomásul kell vennünk, hogy a betegséget mindenki elsősorban saját magának köszönheti, saját tudatlanságának és nemtörődömségének. A természeti törvények legalapvetőbb tulajdonsága az, hogy mindig változatlanok, ezért ismerhetők fel számunkra. Jogunk van semmit sem tenni e megismerés érdekében. A Törvény nem tudása azonban senkit sem mentesít a felelősség alól. Ha e törvényeket tudatlanságból figyelmen kívül hagyjuk, azaz megszegjük, a Természet nem fog feloldani bennünket az elkövetett „bűnök” alól. Testünk egészségét is hasonló nemtörődömséggel kezeljük - hiszen ingyen kaptuk! -, mint környezetünket. Mindennapi életünkben rendszeresen megszegjük a természet törvényeit, a túlzott és egészségtelen táplálkozással, ami testünk folyamatos mérgezését jelenti.
4./ Felelőtlen életvitelünkhöz, az a közkeletű tévhit is hozzájárul, hogy bármilyen betegségbe esünk, csak el kell mennünk a megfelelő orvoshoz, aki gyorsan megállapítja a bajt, aztán felírja az alkalmas gyógyszert vagy gyógymódot. Így rövid idő alatt megszabadulunk a kellemetlen tünetektől ésmeggyógyulunk. Sajnos, ez is csak illúzió. A tünetek megszűnéséből egyáltalán nem következik az, hogy valóban megszabadultunk a betegségektől.
Mit mond ezzel kapcsolatban Jézus az eszénusok közel kétezer éves evangéliumában az egészségről:
„Bizony mondom néktek, ti egyek vagytok a Föld Anyával. Ő van bennetek és ti Őbenne vagytok. Tartsátok meg ezért törvényeit, mert senki nem élhet soká, se nem lehet boldog, csak az, aki tiszteli az ő Föld Anyját és megtartja Törvényeit. Mivel a ti Anyátok teremtett benneteket, megtartja az életet bennetek. Nektek adta testét, és senki más, csak a Föld Anya gyógyít meg tite-ket."
Az idézett ősi tanítás szerint - az egészséges és boldog élet megtartásának alapfeltétele az, hogy betartjuk a Föld Anya, a Természet Törvényeit. Ezek közül jelenleg mindenekelőtt érint bennünket az, hogy az ember alapvetően nem mindenevő (mind azt sokan hiszik), hanem legközelebb a növényevőkhöz áll. Nem lehet elég sokszor hangoztatni, hogy ezt bizonyítják testi adottságaink, anatómiai felépítésünk is, amiket az eddigiek során már számos kitűnő előadásban nagyon jól elmagyaráztak. Vagyis, ha mégis húst eszünk, akkor bizony megszegjük a táplálkozásunkra vonatkozó Természeti Törvényt is. Meg is van a következménye, a legkülönbözőbb krónikus betegségek formájában, amelyek közül a legsúlyosabbak, mint a rák, a szív- és érrendszeri betegségek, hovatovább népbetegségnek tekinthetők. Ha azt akarjuk, hogy a helyzet érdemileg pozitív irányban változzon, mindenekelőtt saját magunknak kell megváltoznunk, életmódunkat kell módosítani, és akkor a világ is megváltozik körülöttünk. Ehhez az életmódváltáshoz kaphatunk mindenre kiterjedő útmutatást Professzor Edmond Bordeaux Székely világhírű könyveiből.
De hát ki is volt tulajdonképpen Professzor Edmond Bordeaux Székely? Ezt a nevet egyre többen ismerik már hazánkban, miután 10 éve magyarul is kapható a világhírű Esszénus Béke Evangélium I-IV. könyve, amit az elmúlt hét évtized során, több mint harminc nyelvre fordítottak le. Az arámi nyelven, Jézus anyanyelvén íródott eredeti ősiratokból az első könyvet dr. Székely 1928-ban először franciára fordította, miután a szöveget annak ószlávra fordított megfelelőjével is összehasonlította. Az 1800-2000 éves apokrif írások Jézus eredeti tanításait tartalmazzák, a természetes és egészséges életről, a mértékletes táplálkozásról, a lélek békéjéről és a legfontosabb emberi tulajdonságról, a Szeretetről. A könyvnek rögtön akkora sikere volt Párizsban, hogy erre alapozva dr. Székely, Romain Rollanddal, a Nobel-díjas íróval megalapította a mindmáig működő Nemzetközi Biogenikus Társaságot, amelynek általuk szerkesztett örök értékeket sugárzó krédója a következő:
Hisszük, hogy legbecsesebb tulajdonunk az Élet.
Hisszük, hogy mobilizálni fogjuk az Élet összes erőit, a halál erőivel szemben.
Hisszük, hogy a kölcsönös megértés vezet az együttműködéshez, hogy az együttműködés vezet a Békéhez, és hogy a Béke az emberiség túlélésének egyetlen lehetősége.
Hisszük, hogy elvesztegetés helyett megőrizzük természeti erőforrásainkat, amelyeket majd gyermekeink örökölnek.
Hisszük, hogy el fogjuk kerülni levegőnk, vizeink és talajunk elszennyeződését, amelyek az Élet alapfeltételei.
Hisszük, hogy megőrizzük bolygónk növényzetét: a szerény füveket, amelyek ötven millió évvel ezelőtti korból jöttek, és a fenséges fákat, amelyek húsz millió éve jöttek, hogy előkészítsék
bolygónkat az emberiség számára.
Hisszük, hogy csak friss, természetes, tiszta, teljes ételeket fogunk fogyasztani, kemikáliák és mesterséges feldolgozás nélkül.
Hisszük, hogy egyszerű, természetes, alkotó életet fogunk élni, magunkba szíva az energia, a harmónia és tudás bennünk és körülöttünk lévő összes forrását.
Hisszük, hogy bolygónkon az élet és az emberiség tökéletesedése egyéni erőfeszítésekkel kell, hogy induljon, mert az egész folyamat az azt alkotó atomoktól függ.
Hiszünk az Isten Atyai mivoltában, a Természet Anyaságában, és az Emberek Testvériségében.
Professzor Székely, Kolozsvárról indult el a nagyvilágba. Székely Sándor, Kolozsvár unitárius püspökének, a kiváló költőnek unokája, és egyik rokona Körösi Csoma Sándornak, a világhírű erdélyi utazónak és nyelvésznek. A piaristáknál szerzett magas szintű klasszikus görög és latin tudásbirtokában ferences rendi szerzetesként került Olaszországba, ahol még olyan ősi nyelveket ismegtanult, mint az arámi vagy szankszrit, és még tíz modern nyelvet is. Bejutott a Vatikáni Levéltárba, ahol rábukkant a számára oly sorsdöntő Esszénus ősiratokra, amelyek egész további életpályáját meghatározták (mint ahogyan a miénket is!). Az ősi kultúrák iránti olthatatlan vágya indította arra a nem mindennapi feladatra, hogy Jézus anyanyelvén, az arámi nyelven íródott Esszénus szövegeket a modern nyelveken tegye a 20. század embere számára is hozzáférhetővé.
A máig több mint harminc nyelven kiadott Székely publikációk terjedelmes listájáról eddig sem hiányzott a magyar, csak akkor (1930-1937), és olyan körülmények között jelent meg néhány könyv magyarul is dr. Székely tollából (pl. Az emberi gondolat története, Az emberi társadalom története, a Kozmikus élet és gyógymód, a Természetes élet és gyógymód, a Kozmikus Evangélium, A kozmo-terápia receptkönyve), hogy azokat rövidesen elborította a világháború pusztítása és lassan a feledés homálya is.
1945-ben ugyan vége lett a háborúnak, de a békében sem volt sok köszönet, különösen Középkelet-Európában. Hogyan kerülhetett volna egyáltalán szóba az Esszénus Evangéliumok hazai kiadása? Pedig napjaink emberének ugyancsak nagy szüksége lenne az örök tanításra, amelynek leginkább releváns részét sűrítette össze Székely professzor az Esszénus Evangéliumokban, amelyek legfőbb értékeit így összegezte:
1./Az esszénus tanítások az ókori kultúrák teljes tudáskincsének szintézisét jelentik.
2./ Azt az utat mutatják meg nekünk, amelyen elszakadhatunk a jelenkori civilizáció egyoldalúan utilitárius technológiájától, és egy olyan érvényes és gyakorlati tanítást képviselnek, amelynek révén hasznosíthatók a minket mindenütt körülvevő energia-, harmónia- és tudásforrások.
3./ Örök érvényű mércét képviselnek egy olyan korban, amikor az igazság elveszni látszik az eszmék zűrzavarában.
4./ Az előbbiekből következő neurózissal és bizonytalansággal szemben teljes egyensúlyhoz és harmóniához juthatunk az esszénus tanítások révén.
Dr. Székely a párizsi egyetemen szerezte meg doktorátusát, valamint további tudományos fokozatait, Bécsben és Lipcsében. A filozófia és a kísérleti pszichológia professzora is volt a Kolozsvári Egyetemen. Elismert nyelvtudósa az arámi, szanszkrit, görög és latin nyelveknek. Egész hosszú élete az olyan kortalan igazságok szüntelen keresését jelenti, mint amelyeket az esszénus tanításokban, a Zend Avesztában, a Buddhista írásokban, a Karma Jógában, az Ősi Mexikó Prekolumbiánus Kódexeiben találhatók. De nemcsak a poros levéltárakban, múzeumokban kutatott, hanem a helyszínen, a Magas Kárpátokon, Indián, a Pamír fennsíkján, Közép Afrikán és a Déli tengeren keresztül Kaliforniáig, Mexikóig, Közép Amerikáig és Kanada Északi Territóriumáig. Az így megszerzett tudásanyag alkotja írásainak egyik jelentős részét.
Életműve magába foglal mindent az ősi tudás tanításától, gyakorlati oktatásától kezdve, a gyakran életveszélyes missziók vállalásáig. Utóbbira lehet példa a francia polinéziai leprások ügye, akik halálra ítélten tengődtek egy kis szigeten a világtól elszigetelve. Néhány elszánt keresztény misszionáriuson kívül senki sem törődött velük. Az amerikai sajtó és közönség ekkor, 1934-ben kezdett felfigyelni a tántoríthatatlan humanistára, aki egymaga szállt szembe Francia Polinézia lélektelen és korrupt diktátoraival. A sziget élő halottaitól, és egy kevés misszionáriustól támogatva, megvalósította a lehetetlent, a leprának, az esszénus, azaz a Jézusi tanítások általi gyógyítását. A nemzetközi sajtó és tudományos világ nyomására végül a francia kormány eltávolította a Francia-polinéziai diktátorokat. A vallási missziók tagjainak helyszíni beszámolója alapján az ott legaktívabban tevékenykedő amerikai protestáns egyház, a 20. század legkrisztusibb cselekedetéért Székely professzort örökös érsekévé választotta.
Az öt kontinens bejárása után, az ősi kultúrák tudáskincsének gyakorlati hasznosítása céljából a harmincas évek második felében óriási kísérletbe kezdett Mexikóban, egy fokozatosan bővülő„organikus" farmon. A kísérlet 33 évig tartott, és 124 000 pácienst érintett, ahol az egészséges, természetes életmód és táplálkozás ősi módszereinek, a modern biokémiai ismeretekkel történő kombinációjának alkalmazása minden elképzelést felülmúló eredményeket produkált. Ennek hírére valósággal özönlöttek az önkéntes páciensek, akik közül több mint húszezer, a mai orvostudomány ismerete szerint teljesen gyógyíthatatlannak minősült, s akik szintén egészségesen távoztak.
A "Nagy Kísérlet" során szerzett felmérhetetlen értékű orvostudományi információt és tapasztalatot is feldolgozza ez irányú írásaiban, a Böjtölés Esszénus Tudománya, valamint a Tudományos Vegetarianizmusban. (További részlet információkat és nagyon hasznos gyakorlati tanácsokat és módszereket tartalmaznak a Természetes Élet és Gyógymód, az Ökológiai Egészségkert, valamint még számos más már kiadott és még fordítás és kiadás előtt álló kitűnő könyve.)
Székely professzor hihetetlenül nagy munkabírásának és sokoldalúságának egyik bizonyítéka a nyolcvannál több könyv (zömében angolul, miután betegeinek nagy része angol nyelvterületről érkezett), a több ezer előadás, amelyet az általa művelt tucatnyi modern nyelv valamelyikén tartott az előadás színhelyétől függően, a százezernyi pácienssel folytatott személyes konzultáció, nem beszélve a gyógyító-oktató központ irányításáról, amelynek területe a beindítás után néhány évvel már meghaladta az 500 hektárt. És ugyanitt zajlottak a Nemzetközi Biogenikus Társaság rendszeres szemináriumai és gyakorlati oktatásai is.
Az említett művekből természetesen most csak néhány gondolatot lehet kiemelni.
Utalhatunk itt először is, már a Krédóban körvonalazott világképére, amely közel háromnegyed évszázaddal ezelőtt fogalmazódott meg, és a szerzők zsenialitását mutatja, hogy a benne foglaltak ma még sokkal aktuálisabbak, mint akkor voltak. Megdöbbentő, hogy már akkor mennyire tisztán látták, hova vezet a fogyasztói társadalom diktálta hedonista életvitel, nemcsak az egyének magánéletét, egészségét illetően, hanem a társadalom és a környezet globális leromlását illetően is.
Ami a 20. századi táplálkozással kapcsolatos problémákat illeti, meg szeretném említeni az általa igen logikusan rendszerezett ételféleségeket, nevezetesen:
1./ Biogenikusnak (életet teremtő, életet generálónak) nevezi a legmagasabb rendű táplálékot. Ide tartoznak a csíráztatott és frissen hajtatott magvakból előálló nyers ételek, amelyekben a vitalitás az első időben szinte robbanásszerűen megnövekszik.
2./ Bioaktív az a táplálék, amely nagy mennyiségben tartalmaz életfenntartó összetevőket.
Ide sorolhatók a frissen betakarított zöldségek és gyümölcsök, természetesen nyers állapotban elfogyasztva.
A biogenikus és bioaktív táplálékok képesek egészen új anyagokat és összetevőket szintetizálni, amelyek magasrendű biológiai funkciókat látnak el, elpusztítva és eltávolítva a káros salakanyagokat és kórokozókat. Erősítik az oxigénszállítást, a sejtek lélegzését és biológiai ellenállását, gyorsítják a sejtek megújulását, és a sokkal hatásosabb anyagcsere folyamaton keresztül stimulálják a természetes öngyógyítási folyamatot, különösen rákos betegségek esetében.
3./ Az ételek harmadik kategóriája a biosztatikus elnevezést kapta. Ezek az ételek egyszerűen
lelassítják a szervezetben lezajló életfolyamatokat, és menthetetlenül gyorsítják az öregedést.
Ebbe a kategóriába tartoznak pl. a főtt és sült ételek.
4./ Végül biocidikusnak, magyarul életet pusztító táplálékoknak nevezi azokat a tápanyagokat, ame-lyeket emberi fogyasztásra alkalmatlannak minősített, mert azok káros anyagokat, kemikáliákat, színezékeket, tartósítókat, szintetikus ízesítőket, stb. tartalmaznak, és amelyeket a nagyüzemi technológiával finomítottak és feldolgoztak (pl. a konzerveket, kész vagy félkész ételeket, fagyasztott termékeket, stb.), valamint az un. élvezeti cikkeket, dohány, alkohol, kávé, Cola, stb.
Rögtön rá kell mutatnom, hogy Székely professzor mennyire hangsúlyozza azt a követelményt, miszerint a helyes étrenddel párhuzamosan az embernek tökéletes lelki diétára van szüksége. Ezt az igazságot 8000 évvel ezelőtt nyilatkoztatta ki az emberiség egyik legnagyobb bölcse, Zarathusztra, amikor megalkotta a Zend Avesztát, az emberiség legelső írott szent könyvét és erkölcsi kódexét, miszerint a „Jó gondolatok, jó szavak és jó tettek" jelentik a helyes és igaz élet alapjait. Éppen úgy, ahogy az ember megtanulhatja, hogyan kerülje el azon ételeket, amelyek mérgezik fizikai testét, ugyanúgy megtanulhatja az alantas és mérgező gondolatok elkerülését is. A negatív gondolatok ugyanolyan fertőzőek, mint a káros baktériumok, és a központi idegrendszerünk olyan betegségét okozhatják, amelyek súlyosabbak, mint a biológiai rendellenességek. És nemcsak az egyén számára, hanem mindazokra is, akik körülötte vannak.
Az affinitás törvényének megfelelően a jó gondolatok további harmonikus gondolatokat vonzanak. Minél harmonikusabb a gondolat, annál erősebb és annál nagyobb vonzerőt gyakorol a hasonló gondolatok irányában. Az ember magas szintű, harmonikus ideákat teremthet magának, hogy meg-védje magát a negatív gondolatoktól, és ezt mindennapi gyakorlattá teheti. A fejében forgatott eszmék révén, az ember kifejlesztheti gondolattestét. Gondolatteste mágneses térré válik, ami ugyanolyan gondolatokat vonz magához, amilyenekkel ő rendelkezik.
A teremtésben minden a gondolat terméke. Mielőtt valami formát öltött, vagy erőre kapott, először gondolatban létezett. Az embernek rendelkezésére áll a gondolatnak ez a végtelen hatalma. Úgy használhatja, ahogyan akarja. Megengedheti magának a mentális restséget, és elméjének ürességét, pusztán azzal, hogy nem gondolkodik, vagy magas rendű harmonikus gondolatokkal is kitöltheti az űrt. Ilyenkor nincs hely arra, hogy akár egyetlen alsórendű gondolat is belépjen gondolkodó testébe.
Sokkal fontosabb az, hogy az ember helyesen gondolkodjék, mint, hogy helyesen táplálkozzék. Mert ha gondolatai helyesek, akkor önkéntelenül is a helyes életmódot, és a megfelelő étrendet fogja követni. De a megfelelő táplálkozás, nem szükségszerűen idézi elő benne a helyes gondolatokat.
Ezt ismerték fel és tanították az emberiség legnagyobb mesterei. Jézus Hegyi Beszéde az ilyen tanítás legcsodálatosabb példája. Az Upanisadokban, a Védákban, Buddha, Konfucius, Szókratész, Epikurosz és sok más nagy gondolkodó mondásaiban bámulatos útmutatást kapunk a helyes gondolkodási étrend tekintetében is.
Minden fejlődés a sorozatos tettek eredménye: először a gondolat, aztán az érzelem és érzés, és végül az ezek eredményeként megszülető tett. Az ember tettei olyanok, mint a fa gyümölcsei, egy hosszú folyamat végső produktumai. De a fa gyümölcsei összhangban vannak a törvénnyel, mert a fának nincs saját akarata, hogy megszegje azt. Az ő akarata az univerzum akarata, maga a Törvény. Az embernek központi idegrendszerén keresztül egyéni akarata van, ennek következtében kedve szerint eltérhet a törvénytől vagy sem.
Jó gondolatokból jó szavak származnak. Annak a gondolatnak, amely nem nyer kifejezést, kevés ereje van, de amikor szavakba öntik, erőteljessé válik azzal az érzéssel és érzelemmel összhangban, amely azokat sugallta. A szavak az univerzum kreatív erői, amelyek következtében az érzések manifesztálódnak. Fejlődésének jelenlegi stádiumában az ember gondolatainál sokkal erősebbek érzelmei és érzései, s ezek egy erőteret képeznek körülötte, amit érzelmi testnek hívnak. Éppen úgy, ahogy a gondolkodó test vonzza a benne kialakulóhoz hasonló gondolatokat, ugyanúgy az érzelmi test is olyan gondolatokat vonz, amelyek hasonlóak az ott lévőkhöz.
Ezért a negatív és diszharmonikus szavak hasonló állapotot idéznek elő mások érzelmi testében. Az érzelmek és érzések hatása az emberi szervezetre, amit a pszichoanalízis megállapított azt bizonyította, hogy habár ezen érzelmek legnagyobb része a tudatalattiban lesz eltemetve, ezeknek mégis óriási hatalma van az ember jólétére. Ez az, amiért az ókor nagymesterei nemcsak a táplálkozásban és gondolkodásban tanúsított helyes étrendet hangsúlyozták, hanem szigorúan figyelmeztettek a kimondott szavak hatásaira.
A harmadik tantétel a jó tettekre vonatkozik. Az Univerzumban minden kézzel fogható dolog valami-lyen tetten keresztül jött létre. Bárhol van élet a Földön, ott mindig nyomon követhető a tettek és akciók egy-egy láncolata, az ok-okozat törvényének megfelelően. Az emberi szervezet maga is a múltbéli tettek összességének kreációja.
Az Élet a kozmikus energia megnyilvánulásának egyik formája, amely mindig megjelenik ott, ahol az életfeltételek adottak, és maga az Élet ugyanannyira örökkévaló, mint az Univerzum. Az ember része ennek az örök életnek, a Kozmikus Óceánnak, amelyet az univerzumban létező élet összes formája képez. Az ember tehát a természet, az Univerzum szerves része, a Föld Anya gyermeke, s így habetartja annak törvényeit, nem lehet baja. - Tartsd meg a Törvényt, és a Törvény is megtart téged!
1999 őszén végleg hazajöttünk Kanadából. De amint látják, nem üres kézzel, hazahoztuk Székely professzor örökségét, amelyből talán sikerült ma délután egy kis ízelítőt átnyújtanom. Az óriási hagyatékból (80 könyv) férjem 16* könyvet fordított angolból magyarra, mint meghívott előadó a témával kapcsolatban rendszeresen tartott előadásokat (12) különböző fórumokon, konferenciákon és neves magazinokban írt cikkeket (14), többször szerepelt a TV-ben és a rádióban. Nagy szakmai múltját felváltotta egy sokkal nemesebb és életbevágóbb cél, a magyarság testi-lelki egészségének jobbítása érdekében egy misszióra, amelyért mindketten fáradhatatlanul dolgoztunk, és ma már helyette is nekem kell dolgoznom.
Egy másik idézet férjemtől: „Betegségem áldást hozott életünkre, feleségemmel együtt kiegyensúlyozottan és örömmel végezzük munkánkat, amely nemcsak egy nagyon komoly feladat, hanem egy boldogan vállalt misszió is, már csak azért is, mert életünket jórészt az általam fordított Székely könyvekben rejlő tanításoknak köszönhetjük.”
Nyugodt lelkiismerettel nyugtázhatom a leírtakat, mert életmódváltásunk eredményeként mindketten visszanyertük egészségünket, és hozzá kaptunk még kilenc nagyon produktív, gyönyörű esztendőt, amely többet ért, mint az előző összes korábbi. Minden szép és jó, amit az „új” élet oly nagylelkűen adományozott nekünk, azt férjem gyógyulása érdekében folytatott küzdelmünknek volt az eredménye. Engem 24 évvel ezelőtt leszázalékoltak egy autóimmun betegséggel (szisztémás lupusz). Elmúltam 60 éves, és boldogan mondhatom, hogy testileg-lelkileg jobban érzem magam, mint 25 éves koromban.)
A Székely könyvekkel kapcsolatban annyi volt a kérdés, hogy nem győztük megválaszolni, ezért határoztuk el, hogy mialatt én az Egészséges Jövőnkért könyvesboltot vezetem, az alatt András ír egy könyvet, amelyben összefoglalja életmódváltásunk eredményeit. 2002-ben kezdett neki A túlélés titka c. könyv megírásának, amely csak azért nem tudott a megígért időre elkészülni, mert 2004 áprilisában - egy felelőtlenül előkészített kisebb műtéti beavatkozás után két nappal - föllépett nála egy iszkémiás sztrók, amelynek következtében lebénult a jobb keze és lába. De életmódjának, és óriási élni akarásának köszönhetően három hónap múlva már a kocsiját vezette, és leírta mindazt, amit a hazai egészségüggyel kapcsolatban megtapasztalt. A téma óriási volt, ezért az eredetileg tervezett könyvből a végén három könyv lett.
Azonban, a hatalmas stressz, és a rengeteg gyógyszer-vegyszer hatására erős immunrendszere megroppant, ezért a ráksejtek immár harmadszor is feléledtek és támadásba lendültek. Ennek ellenére, nem esett pánikba, nem fordított hátat az életnek, és miközben küzdött az életéért, még arra is volt energiája, hogy leírja ennek a gyötrelmes időszaknak megrázó történetét. Kétségbeejtő testi-lelki szenvedéseit a „Szemtől szembe a magyar egészségüggyel”, A túlélés titka III. könyvében írta meg, de könyvét befejezni már nem tudta, mert 2005 októberétől 2006 március 1-ig szörnyű élet-halál harcát vívta.
Hogy életünk még most se legyen egyszerű, 2006. január 9-én súlyos balesetet szenvedtem, amiből végül is szerencsésen felépültem. Férjem halálát, a műtéti beavatkozás után, pár nappal később fellépő vérmérgezés okozta!?
Rajtam keresztül egy másik dimenzióból üzeni mindnyájunknak:
- Ne féljünk, mert nincs halál!
- Minden úgy igaz, ahogy a könyvekben le van írva!
- Itt bezáródik egy kapu, és odaát kinyílik egy másik!
A hatalmas testi és lelki megpróbáltatásokból föleszmélve, nekem kellett a harmadik könyv tragikus befejező részét megírnom.
A legfontosabb, amit mindenkinek meg kell értenie, az az, hogy a mindenkori életminőségünkért egyedül mi vagyunk a felelősök, amely lelki szinten a szeretetteljes vagy gyűlölködő gondolatainkból, szavainkból és tetteinkből táplálkozik, fizikai szinten pedig az elfogyasztott egészséges vagy egész-ségtelen táplálékokból nyeri az éltető vagy romboló energiát. Szomorúan kell megállapítanunk azt a tényt, hogy napjainkban szinte mindenki-mindenkivel háborúzik, ami végső soron annak a sajnálatos ténynek az eredménye, hogy az ember, elsősorban önmagával nem tud kiegyezni. Pedig megvan a gyógyír, amit 2000 évvel ezelőtt nagy Tanítónk, Jézus Urunk is elhozott a kereszténységnek: „Szeressétek egymást, ahogyan én szeretlek benneteket”.
Ebben a békétlen világban az Esszénus Béke Evangélium első könyvének legnagyobb üzenete az, hogy SZERESSÉTEK EGYMÁST! De úgy látszik, ezt az egyszerű kérést, a legnehezebb megvalósítani. A másik fontos üzenete pedig az, hogy Segíts magadon, Isten is megsegít!
Most nagy válságban van az ország, de mikor nem volt? A vészharangot mi már 1998-ban, az Esszénus Béke Evangélium első hazai kiadásakor meghúztuk, de sajnos jóval kevesebben figyeltek föl rá, mint ahogy kellett volna. Ez a kis könyv repített minket haza Kanadából, 1999 októberében. Egy csodálatos égi üzeneten keresztül tévedtünk arra az útra, amely elvezetett bennünket az Esszénus Béke Evangélium első könyvéhez, majd Székely professzor további műveinek fordításán és kiadásán túl, a trilógiánk megírásához. De ez az áldott, égi üzenet nemcsak nekünk szólt, hanem mindannyiunknak! Az üzenet megtalálható a Túlélés titka I. könyvben. - Tegyék Önök is magukévá!
2009-ben elkészült a honlapunk is, amely A túlélés titka c. trilógiánkkal egyetemben, a magyarság testi-lelki egészségének visszaszerzéséért és megőrzéséért született. Folytatása annak a missziónknak, amit 1998-ban szeretett férjemmel elkezdtünk, a világhírű tudós, Edmond Bordeaux Székely orvos-professzor felbecsülhetetlen értékű tudáskincsének hazai népszerűsítésével. A könyvek magukért beszélnek! Szívből kívánom, hogy ez a mindannyiunkat nagyon közelről érintő téma felkeltse az érdeklődésüket, és bármilyen reménytelennek tűnő élethelyzetből kivezesse Önöket.
Ezekkel a gondolatokkal szeretném előadásomat befejezni, és nagy szeretettel átnyújtom Önöknek kiadónk által eddig megjelentetett összes könyveinket, és akinek van rá lehetősége, annak figyelmébe ajánlom a www.livingearth-elofold.hu c. honlapunkat. Teljes szívemből kívánom, hogy a Kiadónk által képviselt tudás és tanítás, nagyon sok áldást hozzon az életükre!
Összeállította, Edmond Bordeaux Székely könyveiben megtalálható tanítások, és Szentesy András előadási anyagának felhasználásával Dr. Szentesy Andrásné, a magyar nyelven megjelenő összes Székely könyv kizárólagos kiadója.
2009. október 17.
U.i. * 2014-ben már 18 Székely könyv van forgalomban, és a könyvek részletes ismertetője a www.livingearth-elofold.hu c. honlapunkon megtalálható. A kortalan kutatása c. három kötetes életrajzi művének első könyve, „A kortalan kutatása – Szokatlan kalandjaim öt kontinensen a kortalan kutatása közben” 2013-ban megjelent, és remélhetőleg a második könyv, „A nagy kísérlet – A halál legyőzése”, és a harmadik „Az ifjúság kémiája” című, szintén nagyon tanulságos könyveit az olvasótáborunk rövidesen megismerheti