Fontos teendőink a megmaradásunkért
Tegyünk félre mindent, ami elválaszt bennünket,
és koncentráljunk arra, ami összeköt minket,
Egyesítsük az Élet erőit a Halál erőivel szemben."
- Romain Rolland
(Edmond Bordeaux Székely: Biogenikus élet esszénus útja)
Honlapunk, A túlélés titka című trilógiánkkal egyetemben, legnagyobb kincsünk, testi-lelki egészségünk megőrzéséért, vagy annak elvesztése esetén azok visszaszerzéséért született. Folytatása annak a missziónknak, amit még 1998-ban szeretett férjemmel elkezdtünk, a világhírű tudós, Edmond Bordeaux Székely orvos-professzor felbecsülhetetlen értékű tudáskincsének hazai népszerűsítésével. A könyvei magukért beszélnek! Szívből kívánom, hogy ez a mindannyiunkat nagyon közelről érintő téma mielőbb felkeltse az érdeklődésüket, és bármilyen reménytelennek tűnő élethelyzetből megmutassa a kivezető utat.
Mindenekelőtt a legfontosabbnak tartanám elmondani azt, hogy a mindenkori életminőségünkért egyedül mi vagyunk a felelősök, amely lelki szinten a szeretetteljes vagy gyűlölködő gondolatainkból, szavainkból és tetteinkből táplálkozik, fizikai szinten pedig az elfogyasztott egészséges vagy egészségtelen táplálékokból nyeri az éltető vagy romboló energiát. Szomorúan kell megállapítanunk, hogy napjainkban szinte mindenki mindenkivel háborúzik, ami végső soron annak a sajnálatos ténynek az eredménye, hogy önmagunkkal nem tudunk megbékélni. Pedig megvan a gyógyír, amit 2000 évvel ezelőtt nagy Tanítónk, Jézus Urunk is elhozott a kereszténységnek: „Szeressétek egymást, ahogyan én szeretlek benneteket.” Ebben a békétlen világban az Esszénus Béke Evangélium első könyvének ez lenne a legnagyobb üzenete, SZERESSÉTEK EGYMÁST! - De úgy látszik, ezt az egyszerű kérést a legnehezebb megvalósítani.
Férjemmel, nagyon sokat dolgoztunk azon, hogy honlapunk fő témája, a természetes-egészséges életmóddal és a szellemi bölcsességgel kapcsolatos tudás minél nagyobb nyilvánosságot kapjon. 2001-ben nagyon sok irányban elmozdultunk és megkíséreltük felvenni a kapcsolatot olyan szervezetekkel, akikről feltételezhető volt, hogy ezt a témakört boldogan felvállalják, esetleg támogatják. Sajnos, nem így történt. Bár a megkeresettek többsége pozitívan reagált felvetéseinkre, de ennél több nem történt! Ebből le kellett vonnunk a tanulságot és tovább kellett lépni. Megalapítottuk az Egészséges Jövőnkért Egyesületet, és megnyítottuk az Egészséges Jövőnkért - E. B. Székely könyvesboltot. Várakozásunkon felüli volt az érdeklődés a Professzor könyvei iránt, és nagyon sokan kérdezték, hogy a könyvekben lévő tudást mi hogyan alkalmaztuk, hiszen akkor férjem, Dr. Szentesy András már nyolc éve túl volt a "sikeresnek" mondható rákműtéten. Vagyis hogyan lehet az ősi tudásban rejlő különleges erőket napjainkban is alkalmazni?
A sok kérésnek engedve döntöttük el, hogy igaz történetünket megírjuk, egyúttal emléket állítva Székely professzor felbecsülhetetlen értékű munkásságának is. Tudtuk, hogy egy olyan könyvet kell írni, amelyben minden olyan lényeges téma szerepel, amely férjem betegsége során minket is egyfolytában foglalkoztatott. Egy könyvet, ami az életről szól, a túlélés lehetőségeiről, ahol a tabú témákról őszintén lehet és kell is beszélni. És férjem elkezdte írni A túlélés titka c. könyvet, amelyet akár a harmadik, és egyben a legnagyobb diploma munkájának is tekinthetünk. Az elején nem gondoltuk, hogy az eredetileg tervezett egy könyvből három könyv lesz. "Írásom elsődleges célja annak bizonyítása betegtársaim felé, hogy mindig van remény! - anélkül, hogy másoktól várnánk a segítséget, mert saját magunk is sokat tehetünk - sokszor mindent - a gyógyulásunk érdekében, amihez azonban először szemlélet, majd egy következetesen megvalósított életmódváltásra van szükség..." (idézet férjemtől a könyvből.) "Segíts magadon, Isten is megsegít." - És Ő mindíg segít!
Most nagy válságban van az ország, de mikor nem volt? A vészharangot mi már 1998-ban, az Esszénus Béke Evangélium első hazai kiadásakor meghúztuk, de sajnos jóval kevesebben figyeltek föl rá, mint ahogyan kellett volna. 1999 októberében ez a kis könyv repített bennünket haza Kanadából. Egy misztikus Égi Üzeneten keresztül (lásd. A túlélés titka első könyvet) tévedtünk arra az útra, amely elvezetett minket az Esszénus Béke Evangélium első könyvéhez, majd Székely professzor további műveinek fordításán és kiadásán keresztül a trilógiánk megírásához - most pedig ennek a honlapnak a beindításához. De ez a sokatmondó Égi Üzenet nemcsak nekünk szólt, hanem rajtunk keresztül mindannyiunknak! Ismerjék meg és minél hamarabb tegyék magukévá!
Az alábbiakat Dr. Szentesy Andrástól idézem:
(2003-10-21)
„A nemzet családokból, egyénekből tevődik össze, és a nemzet teherbíró, alkotó képessége gyakorlatilag a szerint alakul, hogy mennyi egészséges, világosan gondolkodni és kitartóan dolgozni képes, öntudatos és tenni akaró, illetve mennyi beteg polgára van. A jelenlegi mérlegünk sajnos elég siralmas. Lassan jó húsz éve, hogy a világon elsők vagyunk a javakorabeli férfiak daganatos betegségben történő elhalálozásában, amitől nem sokkal maradnak el a nők sem. Élmezőnyben vagyunk a szív és érrendszeri betegségek halálozási adataival, a cukor- és vesebetegségekben, öngyilkosságban, depresszióban; és minden második magyar túlsúlyos, ami előre vetíti a korai szívinfarktus esélyeit, stb. A fiatal férfiak mintegy harmada nem felel meg a katonaorvosi vizsgálatokon, miközben kétharmaduk dohányzik, még többen alkoholizálnak és szaporodik a kábítószer fogyasztók részaránya is. Szinte mindenki issza a fekete kávét, a Coca Colát és eszi a legsilányabb húsételeket (hamburgert, hotdogot, stb.), és egyáltalán mértéktelenül eszik-iszik, miközben testedzésről szó sincs. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a többség a nagy jóllakások után belezuhan a TV előtti fotelbe, és teste után lelkének mérgezésével folytatja az egészsége elleni mindennapos merényletek hosszú sorát, akkor megállapíthatjuk, hogy ennél hatékonyabban legádázabb ellenségeink sem tudnák megtervezni nemzetünk degenerálódását és önpusztítását. A fentiekből következően évente harmincöt-negyvenezer fővel csökken a magyarság lélekszáma.
Ha ez ellen a katasztrofális helyzet ellen sürgősen nem teszünk hathatós lépéseket, akkor a magyarság eltűnhet a 22. századi demográfiai világtérképekről, bár a jelenlegi Magyarország még valószínűleg nominálisan fel lesz tüntetve pár száz évig, de a lakosság összetétele alapján már nem sok köze lesz a magyarsághoz. A jelenlegi tendenciák alapján valószínű, hogy gyermekeink dédunokái már a kisebbséget képviselik majd az országban. Mindez egyszerűen kiszámítható, és nem valamilyen herderi rémlátomás, ha szembe merünk nézni a tényekkel…"