rólunk

Vélemények

 

Tisztelt Kiadó!

Az elsők között voltam, aki a Domján László nevével fémjelzett Agykontrol tanfolyamok alsó-közép- és felsőfokát elvégeztem. A természetgyógyászat sok területe érdekel, de ilyen széles látókörű, számomra világosan érthető magyarázatokkal, és minden egyébbel még nem találkoztam, mint ami Dr. E. B. Székely műveiben le van írva. Mivel rendkívül sok irányzatot, előadót és előadást meghallgattam és íly módon rálátásom lett a könyvek és előadók különbözőségére, számomra az Önök által felvállalt életmű az, amit teljes egészében a magaménak tudok mondani és vallani. Szívből köszönöm áldozatos munkájukat, hogy ezen művek terjesztésével embertársaink felvilágosítása érdekében részt vesznek.
Köszönettel: B. Attiláné 

Kedves Zsuzsa!

Ismeretlenül keresem, de nagyon megindító, amit a honlapon olvastam, nagy Sorsot vállaltak, és őszintén köszönöm, amit a megjelent könyveikből most olvasok. Az Esszénus evangéliumokról van szó, és pár napja van róla tudomásom. Köszönöm a munkájukat, amit hozzátehetnék, azaz, hogy minden történés minket erősít meg, az elvégzendő feladatunk kitartásához...
Kívánok szép napokat, Szeretettel: K. Zsóka

Kedves Szentesy Zsuzsa!

Három éve követem figyelemmel a kiadójuk által kiadott IBS könyvek listáját. Mindegyik könyvük megvan, és majdnem mindegyiket olvastam már, és nagy örömmel várom az előkészületben lévő könyvek megjelenését is. Székely professzor életművének nagy tisztelője vagyok. A táplálkozással kapcsolatos tanításait 3 éve beépítettem az életembe, és eme életmód pozitívumait csak megerősíteni tudom! Nagyon örülök, hogy felvállalták ezt a nem kis erőfeszítést igénylő feladatot, hogy magyarul is elérhetővé teszik a Professzor páratlan életművét! 

A könyvek tartalma, hangvétele, az egyre több információ, amelyet 3 év alatt összegyűjtöttem az esszénus tanításokról és Székely professzorról (angol nyelvű oldalakról főleg az interneten), és a könyvek végén található IBS könyvajánlók arra ösztönöztek, hogy még jobban megismerjem a Professzor írásait. Ezért felvettem a kapcsolatot Norma Bordeaux Székellyel, hogy megrendeljem az angolul kiadott könyveket is. Ő is írt Önről, aminek a hatására újból rákerestem a kiadóra az interneten, és nagy örömömre rátaláltam az új honlapjukra! Már nagy szükség volt az önálló megjelenésre az interneten, így ez úton is sok sikert kívánok a honlapjukhoz!... Én mérnök-informatikus, angol szakfordító és tanár vagyok. Feleségem orvos-természetgyógyász, az akadémikus orvoslás hibáit felismerő, és az embert egészben látó, természetes gyógymódok felé kinyílt ember...
Tisztelettel: Sz. Béla 

Szeretettel üdvözlöm kedves Zsuzsa!

Először is gratulálok az Önök közös munkásságához! Pár napja kerültek a látókörömbe, de máris a szívemhez nőttek! 
Szeretném magamévá tenni azt a sok olvasmányt és tudásanyagot, amelyet a kiadott könyvek nyújtanak. Hogy valóban felbecsülhetetlen értéket képviselnek, ez kétségtelen! Már régóta szerettem volna a Zend Avesztát megvenni, mert annak hírét Bicsérdi Béla művei már elhozták nekem, de most került rá sor, hogy elkezdtem utána kutatni, és így jutottam el Önhöz, a weblapjához.

> Bővebben

Kedves Zsuzsa!

Gyökeresen megváltoztatta az életemet az Önök által magyarra fordított Székely könyvek tartalma. Éppen most két éve nem ettem húst, nyers evő lettem, kipróbáltam a búzafüvet is. Nem dohányzom, nagyon ritkán fogyasztok alkoholt (születésnapokon koccintok).

> Bővebben

Kedves Szentesy Zsuzsa!

Örülök, hogy eljutottam az Önök által terjesztett könyvekhez. A túlélés titka 1. 2. c. könyveiket olvastam. Nagyon becsülöm Önöket a kitartásukért, emberségükért, tisztességükért, segítőkészségükért. Sok ember meríthet erőt az Önök példájából, és okulhat a könyvek bölcsességéből. Minden jót kívánok Önöknek!
Köszönettel: K. Judit

Igen tisztelt Dr. Szentesy András Úr!

Edmond Bordeaux Székely könyveinek elolvasása után határoztam el magam a levélírásra. Néhány éve vegetáriánusan táplálkozom, és egyre inkább a Természet Törvényeit követve értettem meg azt, hogy csak így tudjuk igazán megvalósítani Jézus üzenetét!  Így lehetünk hasznosak a Világ, a Földanya, embertársaink és önmagunk számára is. Jézus élete régóta foglalkoztat, mert a mostani egyházakban mindig is valamilyen hiányt tapasztaltam.

> Bővebben

Kedves Zsuzsa!

3 éve nyersevő vegetáriánus vagyok, fél évig még kenyeret sem fogysztottam, mostanáig is csak teljes kiőrlésüt. Csak salátákon, gyümölcsökön, házi tejen és nyers tojássárgáján élek. A kenyérben lévő élesztőt leszámítva megtaláltam a választásom ebben az étrendben, életmódban, de most az élesztőt is szeretném kiiktatni. Délben és este 6-kor eszem. Az orvosom az elején rémisztgetett hiánybetegségek kialakulásának a kockázatától kezdve mindennel, ami egy orvosi szaklapba belefér - ma már nem tesz hozzá mást, csak, hogy a húsra szüksége van az emberi szervezetnek. Arra azonban nem tud mondani semmit, miként lehetséges, hogy még megfázva sem voltam az eltelt három év alatt.

> Bővebben

Kedves Zsuzsa!

A nem létező "véletlenek" elvezettek Edmond Székely: Ökológiai Egészségkert c. könyvéhez. Elkezdtem keresni a többi könyvét is, és tegnap este az Önök írásaira is rábukkantam. Még nem tudom pontosan, miért szeretnék találkozni Önnel, de tegnap este nagyon különleges érzéseim és párhuzamok jöttek, amire már egy jó ideje hallgatok, így nem mérlegeltem, hanem írtam azonnal egy szűkszavú mailt. Ha gondolja, szívesen írok még, de inkább egy személyes beszélgetés keretében. Talán egy a sok közül: 1997-ben, 35 évesen egy nőgyógyászati műtét után derült ki, hogy rosszindulatú daganatom van. Rá egy évre se, 1998-ban nagyon sok felismerésem jött, amelyek hatására máról holnapra, környezetem legnagyobb megdöbbenésére, csak a férjem támogatott!, feladtam a sikeres marketing-manageri pályafutásomat, a látszatra mindent, és elindultam a felébredés, a mindennapi csodák útján.
Köszönöm! - Szép napot! - K. Zsóka

Drága Zsuzsikám!

Nem győzöm elégszer megköszönni a Mennyei Atyának, hogy Te vagy!  Nagyon jót tett nekem a tegnap esti beszélgetés. Miután befejeztük azt, még sokáig gondolkodtam, elmélkedtem az általad megélt dolgokon, és nagyon hálás vagyok, hogy a tapasztalataidat megosztottad velem… Aztán megtaláltam egy francia honlapon az E. B. Székely műveit. Itt aztán megszűnt számomra a külvilág!

> Bővebben

Kedves Szentesy Zsuzsa!

Örülök, hogy eljutottam az Önök által terjesztett könyvekhez. A túlélés titka 1. 2. c. könyveiket olvastam. Nagyon becsülöm Önöket a kitartásukért, emberségükért, tisztességükért, segítőkészségükért. Sok ember meríthet erőt az Önök példájából, és okulhat a könyvek bölcsességéből. Minden jót kívánok Önöknek!
Köszönettel: K. Judit

Kedves Zsuzsanna!

Isten Áldja meg érte! Béke legyen Veled!
Köszönettel, Tisztelettel: T. Attila

Kedves Zsuzsa!

Az esszénusok még megtehették, hogy a világ életkeretétől, szerkezetétől elkülönülve élhessenek, mégis benne. Ma ez már nagyon bonyolult, ha megismered az élet alapvető igazságait, akkor sem találsz olyan embert, aki ezt megértené. Olyan, mintha testestől-lelkestől egy altatógépre lenne kapcsolva minden élő, aki szabad akarattal rendelkezik, és bár néha egyszer-egyszer felhorkant,  megébred, a vége álom nélküli alvás.

> Bővebben

Kedves Zsuzsa!

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánok Neked! Évezredek teltek el, és remélem még fognak is, az emberiség eljövendő történelmében. Milyen keveset látunk abból, ami előttünk volt, és nem láthatunk semmit a jövőből. Hiszem, hogy a jól megélt jelenből építhetjük csak a jövőt.  Az esszénusok még megtehették, hogy a világ életkeretétől, szerkezetétől elkülönülve élhessenek, mégis benne. Ma ez már nagyon bonyolult, ha megismered az élet alapvető igazságait, akkor sem találsz olyan embert, aki ezt megértené. Olyan, mintha testestől-lelkestől egy altatógépre lenne kapcsolva minden élő, aki szabad akarattal rendelkezik, és bár néha egyszer-egyszer felhorkant,  megébred, a vége álom nélküli alvás.

> Bővebben

Kedves Zsuzsa!

Amint saját Isten-Éned szintjére emeled a tudatosságodat, teljes valójában magadhoz ölelve az isteniségedet, az összes korábbi ajándék, amit isteni előjogodon kapsz meg, ismét használhatóvá válik a számodra. Újra, ismét képes leszel megmutatni a mindennapi életedben azt a könnyed, varázslatos, bájos és korlátoktól mentes Istent, aki valójában vagy. S ekkor örökre azok fölé a fájdalmak és szenvedések fölé fogod emelni magad, amikben idáig éltél."
Szeretettel KÖSZÖNT Téged Szellemi Lényed és Szellemi Családod

Kedves Zsuzsa!

Olvastam a weboldalát, élettörténete, sorsa megfogott. A célok, amiket kitűztek férjével csodálatosak! Szeretném tudni, hogy még mindig foglalkozik-e vele, és ha igen, kérdéseim lennének. Kérem, ha van, adja meg telefonszámát, hogy kapcsolatba léphessek Önnel. Én is hasonló témákat kutatók.
Nagy tisztelője: Sz. Gabriella

Kedves Zsuzsa!

62 éves nyugdíjas vagyok. Pár hete ismerkedtem meg dr. Székely munkásságával. Rajta keresztül jutottam el Szentesy Andráshoz és Önhöz, most fejeztem be a trilógia olvasását. Nem is tudom megköszönni eléggé, amit tettek. Nekem nagyon sokat segítettek. Megoldatlan lelki problémáim voltak, emiatt állandósult nálam a magas vérnyomás, gyógyszerek ellenére is 180 körül volt állandóan. De a könyveik 2. részének segítségével rájöttem végre, mi a baj, hogyan kell megváltoztatnom az életemet, milyen múltbéli problémákat kell elengednem. Sokat gondolkodtam, sok dolgot átértékeltem. Már tegnap szinte normális vérnyomást mértem. A táplálkozásomat is megváltoztatom, elhagyom a húsféléket. Igaz, eddig sem ettem sokat, nem lesz nehéz. Nagyon örülnék, ha válthatnék pár levelet Önnel, de tolakodó semmiképp sem szeretnék lenni.
Szeretettel üdvözlöm, K. Ildikó

Kedves Zsuzsa!

Nagyon szépen köszönöm, hogy válaszolt. Feltétlenül megveszem a könyvet a többivel, amit eddig még nem vettem meg. Nagyon sokat jelentenek nekem ezek a könyvek. Zsuzsa, őszinte részvétem a férje halála miatt, nagyon átéreztem a veszteségét, mélyen megrázott a történetük, rettenetes volt olvasni az orvosok hozzáállását, szörnyű. Nem magamról szeretnék Önnek panaszkodni, a problémáim megoldására ott van a segítség a könyvekben, ezzel nem terhelném. Egészen mást szeretnék elmondani.

> Bővebben

Kedves Zsuzsa!

Köszönöm szépen a válaszát. Azóta megrendeltem és el is olvastam A túlélés titka I-III-mat, illetve végigolvastam mégegyszer a Természetes Élet és Gyógymód című könyvet is. Egy kis segítséget szeretnék kérni öntől. A feleségemmel úgy döntöttünk, hogy a Természetes Élet és Gyógymód című könyvben leírt egyéni kezelések étrendi részét / 115-ik oldal/ szeretnénk végigcsinálni pontosan betartva a táblázatban és a magyarázatokban szereplő dolgokat. Úgy éreztük most értettük meg a leírtakat és szeretnénk végigcsinálni valamit, amiben hiszünk.

> Bővebben

Kedves Zsuzsa!

Ígértem, hogy időnként írok önnek az általunk elkezdett 360 napos egyéni kezelésről. A 45-ik naptól kezdtük, azóta 36 nap telt el és nagyon örülők, hogy rám talált a "mester". Nem egyszerű, és tényleg nagyon nagy akaraterő kell hozzá, igaza volt a férjének. Először is meg kell küzdeni a családdal és az ismerősökkel, orvossal stb. akiknek a sajnálkozó véleményét kell hallgatni, milyen sovány vagy, csak nincs valami nagy bajod stb. de ezen hamar túl léptünk, nekem ez egy kicsit egyszerűbb volt a feleségem nehezebben viseli, nyár van, le kell vetkőzni a strandon vagy otthon, amikor az ember a kertben dolgozik egy szál semmiben, és jön valaki akkor fel kell vállalni, hogy bizony sovány vagyok, zörögnek a csontjaim.

> Bővebben

Kedves Zsuzsa!

A terápiából már több mint 100 napunk telt el, részletesen a 130 nap után írok, akkor telik le a 3 x 45 napos ciklus és vált az étkezés is. Egyébként jól vagyunk, néha nagyon-nagyon fáradtan, lesoványodva, de tele életkedvvel és bizalommal. A program szerintem fantasztikus, minden úgy történik, ahogy le van írva, nehéz, a méreganyagok kiválása miatt állandó fáradtság érzése van az embernek, de már vannak jelei a test változásának, kezdenek kialakulni az izomcsoportok, szálkásodunk, kezd nekem is tetszeni a saját testem, mert érzem és látszik is hogy teljesen más, mint volt. Várjuk már az új könyveket is.
Köszönettel, B. Ferenc

Kedves Zsuzsa!

A kozmoterápia diétában az egyéni kezelés 5. és a 6. ciklusa között vagyunk a 209.-ik napon. Ahogy ígértem pár szót írok az eddigiekről. A könyvben leírtak szó szerint igazak, minden úgy történik, ahogy le van írva, csak csinálni kell. Nagyon sok embernek beszéltem erről és a könyvet is megkapták tőlem (hogy miért nem ők rendeltek? Most kezdem már megérteni), de még nem érettek rá mindig ezt hallom: milyen jó lenne a férjemnek, feleségemnek, anyósomnak stb. meg szoktam kérdezni és magadnak? Legtöbbször néma csend a válasz és ebben benne van minden...

> Bővebben

Kedves Zsuzsa!

A programban nagyon jól haladunk, január 2-től jön az utolsó 2 X 45 nap. Nagyon aggódtam, mert egyszerűen nem találtam olyan helyet ahol házi vajat és tejfölt tudtam volna szerezni. Gondoltam majd én veszek egy csomó tejet és mindennap lerakom aludni, 5-6 litert, mert csak ennyi mennyiségből jön ki a napi adag kettőnknek. Aztán megint jött a „segítség". Amikor már szinte feladtam és találtam a szomszéd faluban egy családot, akiknek 3 tehene van, nagyon szeretik az állatokat és ők ezzel foglalkoznak. A hölgynek elmondtam mit csinálunk és miért és felajánlotta, hogy ő ellát minket vajjal és tejföllel meg a tejet is vihetem tőle. Szóval fantasztikus dolog ez, minden működik, csak hagyni kell.

> Bővebben

Kedves Zsuzsa!

Köszönöm a válaszát, nagyon örülnénk a feleségemmel, ha sikerülne T. Attilával beszélni és tapasztalatot cserélni, nekünk ez óriási segítség lenne.

> Bővebben

Kedves Zsuzsa!

Talán megengedi nekem, hogy így közvetlenebb módon megszólítva köszönjem meg Magának a gyors információt. Elolvasva tragikusan nemes életrajzát, azt a nagy munkát, amit férjével felvállaltak, s melyet most egyedül képes irányítani, bizonyos, hogy Isten áldása fogja a továbbiakban is kísérni.
További jó egészséget és sok sikert kívánva üdvözöljük feleségemmel együtt,
Dr. S. László,
nyugdíjas neurológus

Kedves Zsuzsa!

Ha megengedi, egy pár bemutatkozó sort szeretnék írni magamról. Nagyon örülök, hogy rátaláltam az Önök weboldalára! 9 éves korom óta (18 éve) vagyok inzulinos (I. tipusú) cukorbeteg és 4 éve glutén, tejcukor és tejfehérje érzékeny. Évek óta keresem, hogyan lehetek újra egészséges, hiszen egészségesnek születtem. Képtelen voltam belenyugodni, hogy pótszereken vegetáljak egyik rosszulléttől a másikig. Nem hiszek az orvosoknak, akik felesküdtek a gyógyításra és csak "kezelgetnek".

> Bővebben

Tisztelt Kiadó!

A honlapjukon található információ-özön csodálatos, már el is kezdtük népszerűsítését köreinkben nagy elragadtatással!
A legjobbakat és további sok sikert kívánunk Önnek és Munkatársainak Nemzetemelő munkásságukhoz őszinte tisztelettel, nagyrabecsüléssel és hálás szívvel-szeretettel!
M. Anna

Kedves Zsuzsa!

A tegnapi nap csoda volt Veled. Alig értünk este haza, már olvastuk a könyveket. Péter az Esszénus Jézust, én az első könyveteket. Csak „muszájból” mentünk lefeküdni, hisz másnap korán kell  kelnünk. András életrajzát olvasva, egyre csak jött a sok hasonlóság: édesapám is hivatásos katona volt, bár nem az akart lenni. Édesanyám révén, aki elismert könyvtáros volt, a könyv szeretete már kicsi koromtól az életem része volt. Zenei tagozatos általános iskolába jártam, ahol a Kodály módszerrel tanítottak.

> Bővebben

Kedves Zsuzsa!

A kozmoterápia diétában az egyéni kezelés 5. és a 6. ciklusa között vagyunk a 209.-ik napon. Ahogy ígértem pár szót írok az eddigiekről. A könyvben leírtak szó szerint igazak, minden úgy történik, ahogy le van írva, csak csinálni kell. Nagyon sok embernek beszéltem erről és a könyvet is megkapták tőlem (hogy miért nem ők rendeltek? Most kezdem már megérteni), de még nem érettek rá mindig ezt hallom: milyen jó lenne a férjemnek, feleségemnek, anyósomnak stb. meg szoktam kérdezni és magadnak? Legtöbbször néma csend a válasz és ebben benne van minden...B. Ferenc

Kedves Zsuzsa!

A programban nagyon jól haladunk, január 2-től jön az utolsó 2 X 45 nap. Nagyon aggódtam, mert egyszerűen nem találtam olyan helyet ahol házi vajat és tejfölt tudtam volna szerezni. Gondoltam majd én veszek egy csomó tejet és mindennap lerakom aludni, 5-6 litert, mert csak ennyi mennyiségből jön ki a napi adag kettőnknek. Aztán megint jött a „segítség". Amikor már szinte feladtam és találtam a szomszéd faluban egy családot, akiknek 3 tehene van, nagyon szeretik az állatokat és ők ezzel foglalkoznak. A hölgynek elmondtam mit csinálunk és miért és felajánlotta, hogy ő ellát minket vajjal és tejföllel meg a tejet is vihetem tőle. Szóval fantasztikus dolog ez, minden működik, csak hagyni kell.

> Bővebben

Kedves Zsuzsa!

Sokat gondolok Rád! Elolvastam a túléléseket. Az a véleményem, hogy mindennek eljön az ő ideje, sem előbb sem később, szokta mondani bölcs barátnőm. Egyéb meglátásaim is vannak, de ezt majd egyszer szóban. Ezt meg kellett tanulni nekem is. Ha nem vevők az új dolgokra, akkor hagyni kell, még akkor is, ha tudod, hogy jó.  Nekem ez volt a legnagyobb tanítás az orvoslásban. Hiába tudod, hogy jó a másiknak, hiába tudod, ha ő nem akarja, akkor nem tehetsz semmit. Ez még sokszor most is nehéz. Viszont azt most tanultam, hogy topon kell maradni, nem szabad lesüllyedni az ő szintjére, és kitartóan mondogatni, mert egyszer csak, majd elkezd figyelni.

> Bővebben

"Tegyünk félre mindent ami elválaszt bennünket, és koncentráljunk arra, ami összeköt minket! Egyesítsük az Élet erőit a Halál erőivel szemben!"

- ROMAIN ROLLAND -

Akik elindítottak - Angol

Olvasói levelek

Akik elindítottak

Előadások

Szentesy András

Simple Pay

Oldalunk sütiket használ...